Ahol templomok rogynak térdre...
2002. január 29., Magyar Élet, Ausztrália, HUNSOR.nu

Múlt héten arról írtam, hogy meg kellene menteni Erdélyt. Megmenteni Európa részére. Erdély elhódítás alatt lév terület. Amíg Európa nyugati fele egységesülésről álmodozik, ahol megszűnik népek, nemzetek, kultúrák torzsalkodása, Erdélyben csendes háborúban fojtogat, pusztít és hódít az ortodoxia. Azon a földön, ahol kimondatott a vallási türelem - amikor még Európában vallásháborúk dúltak -, omladoznak a többszázéves falusi templomok, míg Székelyföld városkáiban kérkedő méretű ortodox templomokat emel a dölyfös hódító államegyház, nem a híveknek, azok csak később jönnek, hanem az öncsalásnak és a tájékozatlan turistáknak, büszkén mutogatva "ősi" templomaikat.

Erdélyi református templomok a címe a 270 oldalas nagy album-alakú, nehéz fényes papírra nyomott remek kiállítású könyvnek, amely művészi fényképfelvételeken mutat be 49 erdélyi református templomot. 49 magyar történelem. 49 Trianon. Jó részük szívszorítóan romos állapotban van. A falak közül kihalt a mindenkitől elhagyott nép. Nyolcvan esztendőnek kellett eltelni ahhoz, hogy Magyarországon megszólalhasson a lekiismeret és felsikoltson legalább egy művészi könyv által: itt gyilkosság történik. A gyarmati kizsákmányolásra odavetett egykori virágzó magyar falvak erőszakos elnéptelenítésével, koldusszegénnyé tételével történik egy nép elsorvasztása és egy európai vallás letarolása.

A Bevezetés című 14 oldalas szöveges rész, amely magyarázatot ad a könyv céljáról, így kezdődik:

"A XX. század története a Kárpát-medencében beláthatatlan jövőt, nemzetek, nemzetiségek és vallások életében romlott állapotú jelent, valamint a történelem valóságának egyre gyérülő vagy hamisított dokumentumai nyomában elhomályosodó múltat eredményezett a köztudatban. Határok és uralmi helyzetek változtak meg, tömeges menekülések, ki- és betelepítések, nemzetiségi beolvadások, ťetnikai tisztogatásokŤ zajlottak és zajlanak, miközben vallási türelmetlenség, ateista propaganda, kozmopolitizmus és politikai indítékú gyalázkodás rombolja a korábban egymás mellett megférő kultúrákat. Az események mozdulatlan és néma, gyakran már haldokló résztvevői az épületek: a templomok, kastélyok és szerény parasztházak. A birtokokból kivetés, majd hűtlen gazdálkodás következményeként pusztulnak a kastélyok; a népi építészet hajdan vidéki arculatot formáló épületeit elsöpri a modernizáció és az idegen divatoknak való behódolás. A templomokat éri az összes csapás. Az évszázadok és nemzedékek alkotóerejét, művészi képességeit, a közösségek születését, életét és halálát áhitattal egybefogó templomok a felekezetek és a nemzetiségek lecserélődésével megrokkannak, elhagyatottá, majd rommá válnak. Elmúlásuk békés, mégsem megnyugtató vagy elfogadható. Sem az egyetemes, sem a régióbeli, sem a nemzeti, nemzetiségi és felekezeti önismeret és önbecsülés nem engedheti meg néma pusztulásukat. Politikusoknak és papoknak, hívőknek és gyülekezeteknek, valamint az épületek szakértőinek, az építészeknek meg kell tenniük, amit tehetnek, mindenki saját lehetőségei szerint." A lönyv, amit a kezemben tartok, nemcsak a maga tartalmában nagyszerű alkotás, de annak elkészítése a magyarságmentésnek is tanúságtétele. Eljutottunk oda a huszadik század nagy pokoljárásai után, hogy vannak már, akik hivatásukká teszik a kárpát-medencei magyar kultúra egy szelvényének felmérését és a nemzet elé tárását. Figyelmeztetésül, hogy amikor épül és szépül az ország, szupermárketok és csupa üveg és márvány bankpaloták épülnek, a nemzet szélső, magárahagyott szigetein a csendes elmúlást teljesíti be az idő. Az elnémult harangok és a porladó templomromok már nem sokáig vallanak arról, hogy itt valamikor békés, istenes élet volt, születtek is, dolgoztak is az emberek és védték hitüket, házukat, önmagukat, hazájukat mindenféle keleti áradatok ellen.

Még nem pusztult el minden azokon a vidékeken, ahol a derék fiatalok jártak felmérni az épületeket és lefényképezni a pusztulófélben álló templomot kívül, belül, több oldalról, hogy felmérhető legyen az állapot, hátha lesznek megmentők, hogy lássák.

Pusztuló építészeti értékek dokumentálása a Kárpát-medencében - ez volt a címe a pályázatnak, aminek támogatását kérte a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészettörténeti és Műemléki Tanszéke az Oktatásügyi Minisztériumtól. Az elnyert anyagi támogatás tette lehetővé, hogy a tanszék oktatói, doktoranduszai és a lelkes építészmérnök-hallgatók elvégezhették azt a munkát, amit ez a könyv most elénk tár. Mint minden alkotásnak, annek a munkának is megvan a maga hőskora. Erről az alábbiakban számol be Istvánfi Gyula egyetemi tanár a kötet elején:

"A kárpát-medencei műemlékvédelem helyzetének felmérésére jó szolgálatot tett az a konferenciasorozat, amit minden tavaszon az erdélyi Tusnádfürdőn rendezett az erdélyi magyar kultúramentő szervezetek élén a kolozsvári székhelyű Transyvania Trust. Fiatal erdélyi mérnökök verbuválódtak össze e név alatt, felvállalva minden honi műemlékvédelemmel kapcsolatos feladatot, szervezőmunkát. Eközben bemutatták az országrész magyar műemlékeinek kétségbeejtő állapotát, s igyekeztek ezek megmentéséhez minél több támogatót szerezni. 1993-ban az Erdélyi Református Egyházkerület mérnöke, Daróczi Miklós először számolt be hatalmas történeti értéket képviselő templomaink megőrzésének minimális lehetôségeirôl, azaz menthetetlen pusztulásukról. Ezután 1996-ban a tusnádi konferencia témája a műemléki templomok sorsa, védelme volt. Ugyanebben az évben olvastuk az erdélyi Művelődés című lapban Vetésy László református lelkész cikkét a gyülekezetüket elvesztô templomok állapotáról. A kép, amit festett, lehangoló volt, és a nyom nélkül való pusztulást vetítette elénk. Részben a két közlés, részben a š96-os konferencia ajánlása, miszerint a résztvevők és kormányok tegyenek meg mindent a műemléki templomok megmentésére, érlelte meg bennünk az említett elhatározást." Így indult meg a magyar egyetem erdélyi munkája. Része az egyetemi tanulmányoknak? Természetesen. De ahhoz nem kellene ennyire messze eljönni és vállalni a nyilvánvaló kényelmetlenséget és nehézségeket. De ahol lelkes tanárok vannak, ott lelkes diákok is lesznek. A nyári szünidőt is feláldozóan, főként nyáron, átlag hat fős csoportokban, egy tanszéki oktató vezetésével dolgoztak a magyarországi építészhallgatók, önként, térítést nem igényelve. (Előtör egy gondolat: ez a nemzet élni fog!) "Kezdetben úgy terveztük, hogy - látva a feladatok tömegét - a korszerű digitális fotogrammetria eszközeit fogjuk felhasználni. Ennek nehézségét azonban hamarosan be kellett látnunk, mivel elhagyott, gondozatlan épületek többségét találtuk, a fákkal, bokrokkal, gazzal benőtt épületekrôl alkalmas felvételt nem lehetett készíteni. Így maradtunk a bevált és máig elegendő pontosságú kézi méréseknél és fényképek készítésénél." A 49 templom mindegyike egyéni kezelést kap a könyvben. Egy teljes oldal a templom története. Két oldalon építészeti és szerkezeti rajzok, aminek alapján akár újat lehetne építeni. További két oldalon átlag 10-12 színes fénykép, bemutatva az épületet több oldaláról, belülről is, tornyot, harangot, oltárt, szószéket, festett mennyezetet, faragott kődíszeket, természetesen bemutatva sok esetben jelen pusztult állapotában. Amilyen szívderítő egyes templomok kecses, bájos alakja, lelket üdítő a sajátos magyar építészeti stílusa, olyan lélekszorító látványt nyújtanak a pusztuló romok. A török időket - amikor az ország középső részeinek templomai mind elpusztultak - szerencsésen túlélő erdélyi részek magyar templomai most pusztulnak el, követve a magyarság etnikai sorvadását ezeken a részeken.

A tanulmányi csoport a mai Erdélynek azokat a részeit választotta a felmérés tárgyául, amelyekben a magyarság erősen megfogyatkozott. Kolozs megye, Fehér megye, Hunyad megye, Szeben megye, Beszterce-Naszód megye és Szilágy megye. Vagyis, a templomok állapotához nem a hit fogyatkozott meg, hanem a hívôk száma. Jelképezi az említett vármegyék elvesztését a magyar kultúra számára. "Majdnem minden református templom előzménye középkori katolikus templom volt, csúcsíves vagy szemöldökgyámos ajtókereteik ma is a bebocsátást szolgálják, s abból a korból üzennek, amikor a Magyar Királyság Európa egyik hatalmi tényezôje volt. De ezek a templomok csonkák is, a romlás századaiban tűzzel-vassal pusztította őket török és tatár, zsoldos martalóc, mígnem a reformációra tért újjáépítő magyarok szegényes eszközű, de annál nagyobb művészetű festő-asztalosokkal, vidéki kôfaragókkal, Umlingokkal és Sipos Dávidokkal újra Istenhez méltó házat rendeztek be a régi megszentelt kövek között."

Történelem is tehát, és ha a mai magyar nemzet élni akar, méltón élni a nemzet múltjához, akkor ezeket az anyagában szerény, de felmérhetetlen értékű nemzeti kincseket megmenti a kultúrvilág számára. Ezeknek a tárgyi hagyatékoknak az életét még meg lehet hosszabbítani, amíg szét nem hordják a köveit, mint annyi sok más templomnak. Történelem, magyar történelem árad ezekből a falakból. "Erdélyben az etnikum és a felekezet összefüggenek egymással, mivel a magyarok római katolikus, református, unitárius vagy evangélikus hiten vannak, az erdélyi szászok főként evangélikusok voltak, a románság főként ortodox, kisebb részben ún. egyesült görög katolikus, E három népelem és hat felekezet egymáshoz viszonyuló arányaiban évszázadok óta változik. Trianon előtt kisebb mértékben, utána exponenciálisan gyorsuló ütemben, a románság javára. Az említett területeken az 1910-es népszámlálás adatai szerint a magyarok még 25-40 százalékot képviseltek tömb-magyar területekkel és színmagyar falvakkal. A magyar létszámcsökkenés az elmúlt negyven évben gyorsult fel, és az elmúlt tíz évben jutott a szórványegyházaknál olyan állapotba, ahogyan találtuk őket. Ez teszi első feladattá az erdélyi templomok felmérését. Amíg Szlovákiában az etnikum átalakulásával nem jár felekezeti lecserélődés, addig Erdélyben az elnéptelenedő magyar templomokat az ortodoxok nem veszik át, ellenkezőleg amolyan "törökhagyás"-ként mellőzik, hiszen állami támogatással építhetik újbizánci stílusú, kupolás templomaikat."

Ahogy nézzük a képeket, van köztük egészen kicsiny templom, van egy akár nagyvárosi templomnak való, és a kettő között minden méret és alkat. Átlagában a méret és az építészeti érték arra utal, hogy egykor legalábbis népes gyülekezetek templomait látjuk. A könyv közli minden bemutatott templom falujának történetét és a hívek mai számát. Itt akadunk a legnagyobb ellentétekre. A hívek számaként a faluban élő reformátusok számát adja meg. A legnépesebb a Fehér megyei Magyarbece 432 fővel. Utána következik a Beszterce-Naszód megyei Mezőköbölkút 348 személlyel. Ezt követi a Fehér megyei Tövis 290, és Egyedszentkirály 191 fôvel. Ezzel le is zárult a népesebb református közösségek sora. A többi (45) templom híveinek száma 100 alatt van, átlaga 25, de 28 templom alatta van ennek az átlagnak, egyharmadával teljesen hívők nélkül. A könyv nem tér ki rá, nem feladata, hogy ezeknek a templomoknak egy részében milyen a lelkészi szolgálat. Bod Péter magyarigeni templomához 10 lélek tartozik.

Egy másik templomot Jékely Zoltán költő tett híressé 1938-ban megírt versével, ami pontosan arról szólt, amit ez a könyv 49 példán bemutat. A Fehér megyei Marosszentimre templomáról van szó, a 49 leírásból ezt az egyet idézném főbb részeiben:

"A település a nevét az Árpád-házi szent tiszteletére épített templomától kapta: 1238-ból származó okiraton Villa Sancti Emerici, 1332-ben Zentemreh, 1507-ben Zenth Imreh néven szerepel a mai Marosszentimre (Sîntimbru). A XII-XIII. század fordulóján épített, a romantika falusi templomainak típusába sorolható épületből csupán befalazott déli ajtaja maradt fenn. 1442-ben a török Mezid bég csapatai feldúlták az egyházat. Hunyadi János a a zsákmánnyal távozó törököket Nagyszebennél utolérte, s csatát nyert. Ennek emlékére építtette át a szentimrei templomot. A XVIII. században, amikor a templom már református, kisebb alapterületen újjáépítették a nyugati tornyot. Ekkor református anyaegyház. Ma még álló, de használaton kívüli templom.

A Maros mentén húzódó falu kiemelkedô részén áll a templom. Meglehetősen nagy kertje két utca közötti területet fog át. A templomtól keletre lévő egykori parókia ma már nincs egyházi tulajdonban. A magaslati utca túlsó oldalán volt a temető. Az egykori sírokból már szinte semmi sem látható, az egyetlen felismerhető és megsemmisülés előtti állapotban levő kripta Jablonczai Elek tordai tanár sírja. A templomnak valaha támpilléres védőfalai is voltak, ezek maradványa a délkeleti oldalon még látható. A déli oldalon hat sírkő még áll. Az egyik obeliszken a felirat is olvasható:

"Kézdiszentkereszti Simon Lázár 1850-1909". A templomdombbal átellenes magaslaton az utóbbi évtizedekben épült fel egy ortodox templom újbizánci stílusban.

A középkori eredetű templom egyhajós, a nyolcszög felével záródó két boltmezôs szentéllyel. Nyugati oldalához négyzetes alaprajzú torony épült. A szentély boltozata teljes egészében ép, a hajó deszkamennyezetű, de a külső támpillérek alapján feltételezhető, hogy három boltszakaszos gótikus keresztboltozattal volt fedve. A falazott szószéket a diadalív északi oldalához illesztették. A templom falain freskó maradványai láthatók. Padlóján van egy Bethlen-sírkő 1787-bôl, alatta kripta sejthető, az északi falon pedig egy sírtábla, ugyancsak 1787-es dátummal, és többek között Wesselényi Anna nevével. A hajó falának délnyugati részén látható az eredeti templom befalazott félkörív záródású, rézsűs ablaka, s az ugyancsak félköríves, egészen ritka, a népművészet fafaragásaiból ismert megmunkálású, ékrovásos díszítésű és motívumokat alkalmazó ajtó kőkerete. ... A középkori sekrestyeajtó és szentélyház a szentélyben, az északi falon látható. A templom héjazata cserépfedés. Tornya körerkélyes, vízvetős, a négyzetből nyolcszögbe átvezetett gúla, bádogfedéssel.

A templom és a gyülekezet pusztulásának folyamatát megindító versben örökítette meg Jékely Zoltán A marosszentimrei templomban című versében:

Fejünkre por hull, régi vakolat;
így énekeljük a drága Siont;
egér futkározik a pad alatt
s odvából egy-egy vén kuvik kiront.
Tízen vagyunk: ez a gyülekezet,
a tizenegyedik maga a pap,
de énekelünk mi százak helyett,
hogy hull belé a por s a vakolat,
a hiuban a denevér riad
s egy-egy szuvas gerenda meglazul:
tizenegyedikünk az árva pap,
tizenkettedikünk maga az Úr.
Így énekelünk mi, pár megmaradt,
- azt bünteti, akit szeret az Úr -
s velünk dalolnak a padló alatt,
kiket kiirtott az idő gazul.

A templom állapota rossz. Falai vakolathiányosak, az ablakok betörve, de ajtóval még zárható. A tetőszerkezet és a héjazat is javításra szorul. 1998-as állapot. A gyülekezet létszáma még 5 fő, de a templomot már régen nem használják. Fokozottan veszélyeztetett jeles emlék!"

Ehhez kapcsolódik az Előszó is Csoóri Sándor tollából eképpen: "A megénekelt marosszentimrei templomba azóta már nemcsak a hívek nem térnek be, hanem az elmagányosodó Isten sem. Márpedig ahol templomok rogynak térdre, ott térdrerogy maga a nép is. Ritkul, fogyatkozik. Istvánfi Gyula - aki Jékely Zoltánhoz hasonlóan maga is erdélyi származású - egyetemi tanár ugyanazt az élményt élhette át, mint annak idején a költő, csakhogy ô nem verset írt veszendő templomainkról, hanem a gyakorlat nyelvére lefordított költészet logikáját követve elhatározta, hogy előbb fölleltározzák a szóban forgó épületeket, később pedig mindent elkövetnek, hogy megmenthessék őket. ťNagy ellenség ellen nagy lelket kell növeszteniŤ - írta biztatásul mindnyájunk számára Németh László. Vajon a megsemmisülésnél lehet-e nagyobb ellenfelünk? Istvánfi Gyula kis missziós csapatával - tanártársaival, mérnökökkel, magyarországi és erdélyi hallgatókkal - a léleknövesztés föladatát sikeresen és példamutatóan gyakorolja. Az önkéntes csapat minden tagja külön-külön is tudja: nem azért kell helyreállítani a romokat, mert azok csúfítják a tájat, rontják az izlésünket, hanem mert az életünk ellen szavaznak. Egy ép templom olyan, mint az élő nyelv: tisztán és világosan fejezi ki magát. A rom-templom: dadogás. Nyelv-felejtés. Múlt-felejtés, a történelem elárulása. Mindenütt az, de Erdélyben különösen, ahol a három részre szakadt ország tragédiája után épp a protestantizmus segítette a magyarságot abban, hogy Szent István példáját követve, a ťmásodik államalapítástŤ is elvégezhesse: megteremtve az erdélyi fejedelemséget. ..."

Valóban az életre kell emlékeztessenek a régi templomok, koruknál fogva elődeink életére, akiknek a templom nagyon sokat jelentett, elsősorban lelki, de testi védelmet is. Megtudjuk e könyvből, hogy a sajátos erdélyi templomstílus nagyonis gyakorlati elemeket tartalmaz. Erdély különleges templomtornyainak "hadászati" jelentősége van, a vaskos kőtoronyra épített körerkélyről - amiből magasra tör a karcsú sisak - messze ellátni a vészterhes időkben - amiről tatár, török labanc gyakran szorgoskodott -, a felküldött őrök kényelmét szolgálta, sok helyen négy fiatoronnyal díszítve. Erdélyben időnként minden templom mentsvárrá alakult. Nekünk az is fontos, hogy a templom körül még magmaradt temetők feliratait, az ott pihenők magyar nevét olvashatjuk.

A kötet építészeti és műemlékvédelmi szakkönyv, de magyar történelem is. Nemcsak képeivel, de Istvánfi Gyula történeti összefoglalásával is, amiben a templomok pusztulása mögött az erdélyi magyarság gyérülésének történeti okait is taglalja.

Ha lenne a sorsunkba beleszólt nagyhatalmaknak lelkiismerete, ennek a könyvnek az átlapozásával rádöbbennének, hogy mit cselekedtek. Istvánfi Gyula foglalkozik azzal a kérdéssel is, hogy egyes népek hogyan viszonyulnak a templomok megtartásához: "Nyugaton, főként az atlanti térség fejlett országaiban rohamosan csökkent a vallásukat gyakorló - templomba járó - hívek száma, s ennek következtében megjelent az alig, vagy egyáltalán nem látogatott templomok fenntarthatóságának problémája. Németországban szinte építészeti műfajjá vált a templomok új funkciót szolgáló átalakítása. Kávéház, könyvtár, galéria, koncertterem kerül a kevésbé használt templomokba. Angliában hasonló a helyzet. A vidéki templomok esetében nincs megoldás, a templomok égbe törő, magas tornyaikkal megmaradnak a tájképben a falvakat jelölő hagyományos elemeknek. A Földközi-tenger térségében szinte kizárólag olyan országok vannak, amelyeknek állami létében és politikájában döntő részt kapnak a keresztény, iszlám és zsidó vallás eszméi olyannyira, hogy egymás közötti konfliktusaikban döntő szerepük van a hitelveknek, s még a templomoknak is.

Az ortodoxiával jellemezhető országokban, ahol a nép templombontásokat is megélt, a fordulat után új erőre kapott a vallás. Oroszországban és Romániában egymás után épülnek a templomok és kolostorok, olyan helyeken is, ahol korábban soha, vagy jelenleg csak kis létszámban élnek az ortodox kereszténység hívei."

Mi olvasható ki ebből? Erdélyi templomaink pusztulásának kérdésében nem számíthatunk nyugateurópai támogatásra, csak teljes részvétlen közönyre. Az "új erőre kapott ortodoxia" újabb lendületet ad a román hódító szándéknak Erdélyben, amivel szemben - mint láttuk több példából - a Vatikántól sem várhatunk semmit, a katolikusok fenyegetettsége esetében sem. Az Európai Unióba belépő ortodox államok alapvetô tulajdonságukkal együtt fognak belépni, és ott nem lehet lesz feltételül szabni azt, hogy változzanak meg, vetkőzzenek ki lényegükből.

A magyar védekezés egyetlen bázisa a magyar nemzet, a védekezés sikerének egyetlen feltétele az összefogás. Ez a könyv és a munka, amiről szól, ilyen összefogás példamutató eredménye.

----------------

Az Erdélyi református templomok című könyvet Bakos Istvántól a Nemzeti Tankönyvkiadó főtisztviselőjétől kaptam ismertetésre. Értékelésemet jelzi, hogy állandó rovatomban foglalkozom vele. A könyv ára 3500 forint (+ áfa Magyarországon).
A Nemzeti Tankönyvkiadó Rt. címe:
H-1143 Budapest,
Szobránc u. 6-8.
Postacím: 1439 Budapest Pf. 620.
Email: bakos.istvan@ntk.hu

Csapó Endre (Ausztrália)
a HUNSOR Ausztráliai tudósítója, a Magyar Élet főszerkesztője