A második világháború után a győztesek fátylat borítottak Szlovákia és Horvátország náci-fasiszta múltjára, így ezen országok mint Csehszlovákia és Jugoszlávia részei, a győztesek között foglaltak helyet. Románia ugyan vesztes ország maradt, de mert földrajzi helyzetéből következően előbb fordult szembe a németekkel, ugyancsak jobb megítélés alá esett, mint Magyarország. Mindez azt eredményezte, hogy a trianoni határok helyreállítása mellett a szomszédos országok új vezetői és az általuk szított közhangulat háborús bűnösökként kezelte országaik magyar lakosságát.


A második világháború utáni csehszlovák politika célul tűzte ki a nemzeti állam megteremtését. Ennek érdekében fel akarta számolni a 3 milliós német és a közel 800 ezres magyar nemzetiséget kitelepítéssel, illetve beolvasztással. Az 1945 áprilisában meghirdetett kassai kormányprogram a magyar nemzetiséget egészében tette felelőssé Csehszlovákia felbomlasztásáért. Benes köztársasági elnök rendeletben fosztotta meg a csehszlovákiai magyarokat állampolgári jogaiktól. Ez azt jelentette, hogy a magyar lakosságot nem védte semmiféle törvény, sérelmére bármit el lehetett követni. A magyaroknak nem lehettek szervezeteik és intézményeik (mindenekelőtt iskolái), nem vehettek részt a politikában, nem lehetett sajtójuk, a magyar közalkalmazottakat pedig elbocsátották állásaikból. Újabb elnöki rendelettel közmunkára lehetett kényszeríteni a magyar lakosságot. Ennek során több tízezer ember és családot hurcoltak Csehországba az onnan kitelepített német munkaerő pótlására. Ez általában úgy történt, hogy fegyveresen körbefogtak egy falut, majd a kijelölt családokat vonatra rakták. A megérkezés után a "munkaerőt" szétválogatták, gyakran elszakítva egymástól a családtagokat. Mindezen túl példátlan vagyonelkobzással sújtották a magyarokat, amely nemcsak az ingatlanokra, de az ingóságokra is kiterjedt. A jobb lakással, házzal rendelkezőket 50 kilós csomagokkal kilakoltatták és internálótáborokba kényszerítették. Az elmondottakat kiegészítette egy gyűlöletkampány, melyre mindig fogékony volt a magát győztesnek érző tömeg. A csehszlovák vezetés a nemzetiségek felszámolását úgy akarta elérni, hogy a magyarok hagyják el ősi lakóhelyüket, a felvidéket. Az üldözések hatására 1945 tavaszától megindult a menekültáradat Magyarországra, s az év folyamán mintegy 40 ezren menekültek hazánkba. Mivel a győztes nagyhatalmak közül csak a Szovjetunió támogatta a csehszlovákok elképzeléseit, így azok rákényszerültek, hogy tárgyaljanak velünk. Mint győzteseknek, sikerült keresztülvinniük, hogy Magyarország aláírjon egy lakosságcsere-egyezményt, de a magyar fél elérte (1946. február), hogy csak annyi magyart telepíthetnek ki a Felvidékről hazánkba, ahány magyarországi szlovák jelentkezik áttelepülésre Szlovákiába. Az eredmény csalódást okozott a csehszlovák nacionalistáknak, mivel csak 70 ezer magyarországi szlovák jelentkezett, holott ők a többszörösét várták. Megdöbbentő intézkedés volt az ún. visszaszlovákosítási rendelet (reszlovakizacio), mely abból indult ki, hogy a Csehszlovákiában élő magyarok eredetileg szlovákok voltak, csak elmagyarosították őket. Most tehát alkalmat kapnak arra, hogy visszaszlovákosodjanak. Ehhez szlovákul sem kellett tudni, csupán jelentkezni kellett szlováknak, s aki megtette, az abban a pillanatban szlovák állampolgárrá lett. A rendelet hatására 350 ezer magyar "reszlovakizált", ezzel mentve maradék vagyonát és mentesítve magát, hogy kitelepítsék szülőföldjéről. 1948 októberében a csehszlovákiai magyarság visszakapta állampolgárságát. Megszűntek a kitelepítések, de a vissza-szlovákosítás 1954-ig érvényben volt. Mindezek hatására, amíg 1941-ben a jelenlegi Szlovákia területén 761 ezren vallották magukat magyarnak, 1950-ben már csak 354 ezren.


A Romániával kötött fegyverszünet kilátásba helyezte az 1937-es határok visszaállítását. 1944 őszén román önkéntes rohamcsapatok vonultak be a "visszaszerzett" területekre és iszonyatos vérengzéseket követtek el a magyar lakosság ellen. Sokakat hurcoltak internálótáborokba, kegyetlen körülmények közé. Az erőszakosságok olyan nagy mértéket öltöttek, hogy a szovjet hadsereg veszélyesnek ítélte a front mögött kialakult helyzetet és kiparancsolta a román hatóságokat az addigi magyar területekről, szovjet katonai közigazgatást vezetve be. 1945 márciusában Groza miniszterelnök kérésére Sztálin engedélyt adott a román közigazgatás visszaállítására. Ugyanakkor Groza politikát váltott, mert tisztában volt azzal, hogy egy kifelé mutatott előzékeny nemzetiségi politikával biztosíthatja Románia területi "helyreállítását". Ennek jegyében lehetővé tette, hogy magyar szervezetek, intézmények, iskolák alakuljanak és biztosított bizonyos nemzetiségi kollektív jogokat is. Ugyanakkor a Groza kormányzat idejében is folytatódtak az erőszakos katonai behívások, fennmaradtak a munka- és internálótáborok, amelyekben ítélet nélkül tartották fogva magyarok ezreit. Több százezer magyarnak nem ismerték el állampolgárságát, akik ennek következtében elvesztették a vagyonuk feletti rendelkezés jogát is. Felszámolták a magyar szövetkezeti hálózatot, kisajátították az egyházi tulajdont. Mivel a Groza kormányzat kifelé jóval kedvezőbb képet mutatott a valóságnál, sikerült elérniük, hogy visszaállítsák a második bécsi döntés előtti határokat. A békeszerződés aláírása után egyik napról a másikra megváltoztatták a szavakban addig ígéretes román nemzetiségi politikát. Kezdetét vette a magyarság jogainak visszavonása, intézményeinek felszámolása és vezetőinek letartóztatása. Amíg 1941-ben a jelenlegi Románia területén 1 millió 711 ezren vallották magukat magyarnak, 1948-ban már csak 1 millió 481 ezren. Mintegy 200 ezer magyar elmenekült az országból.


A magyar katonák újvidéki megtorló akciója kitűnő alkalmat adott a szerb propagandának, hogy gyűlöletté változtassa a magyarellenes hangulatot. 1944 őszén a délvidéki magyarság minden képzeletet felülmúló tragédiája vette kezdetét. A szovjet hadsereg nyomában kommunista partizánok özönlöttek a magyarlakta területekre, s válogatás nélkül gyilkolni kezdték a magyar lakosságot. A gyűlölet csaknem teljesen elűzte, s részben elpusztította a 300 ezres német lakosságot és több mint 30 ezer magyar gyilkoltak meg. 1945 elején befejeződött az iszonyatos öldöklés, amely a 40 ezer menekülttel együtt több mint 70 ezerrel csökkentette a jugoszláviai magyarok számát. Helyükre megindultak a dél-szerbiai telepesek, amelyekkel sikerült megváltoztatni a Vajdaság etnikai viszonyait. Az 1945 végén közzétett alkotmánytervezet viszonylag kedvező volt a magyarság számára, amely olyan súlyos veszteségeket szenvedett, hogy hosszú ideig nem tudott igazán talpra állni. 1945-46-ban magyar egyesületek alakulhattak, intézmények, iskolák szerveződtek. Az eset hasonló volt a romániaihoz: a békeszerződés megkötéséig biztosítani kellett bizonyos nemzetiségi jogokat, utána megkezdődhetett a visszafejlesztés és a felszámolás politikája. A volt Jugoszlávia területén 1941-ben 543 ezer magyar élt, 1948-ban pedig 496 ezer.

</HEAD> </HTML>