Éveleji Látóhatár
2002. január 17., Magyar Élet, Ausztrália, HUNSOR.nu

Új évet kezdünk. Ilyenkor úgy gondoljuk, hogy a múlt év tapasztalataival gazdagabban, a karácsonyt követő pihenő után erősebben, és egy újabb év eltelte után bölcsebben magunkévá tesszük a megkezdett újévet. Mindez derűlátóvá tesz minket, erőt ad az újrakezdéshez, így lépünk az új útra, aminek - úgy érezzük - kialakítói lehetünk. Szeretteinknek, barátainknak megírtuk, elmondtuk jókívánságainkat, az újév első percében elénekelt himnusszal köszöntöttük magyarságunkat, amelynek sorsában osztozni érezzük magunkat ötven évi távollét után is.

A szülőhaza sorsa megmaradt gondjainkban, gondolatainkban, függetlenül attól, hány éve, évtizede vettük kezünkbe a vándorbotot. Közben a szülőhaza is "közelebb" került, egyrészt a közlekedés fejlődésével, másrészt az orosz megszállás alóli felszabadulással. Azóta is eltelt egy jó évtized, ami alatt fokozottabb érdeklődéssel figyeljük - mondhatjuk így is - a kigyógyulást a szolgaság okozta fertőzésből. Ez lassabb menet, mint az oroszok kivonulása. Türelmetlenek, elégedetlenek vagyunk, számos olyan erő jelenlétével találkozunk, amiknek a létezéséről nem tudtunk, olyan elváltozásokkal találkozunk, amiknek az okát nem is értjük meg. Milyen jó is lenne újrakezdési alkalmakkor megszabadulni a gátaktól, nehezékektől, külső és belső veszélyekről.

Még tart az új évszázadnak, új évezred kezdetének érzelmi hangulata, ami minket magyarokat különösen fogva tart. Az 1100 éves államiság és Európa megalapításának millenniuma, aminek a magyar nemzet számottevô alkotótársa volt, megérdemelt önbizalommal tölthet el bennünket a második évezred küszöbén. Ugyanakkor egy örömtelen, gyászos, tragikus évszázadot tudva magunk mögött, szeretnénk reménykedni az évszámok bűvös erejében, hogy a most elmúlt évszázad minden keserve, balsorsa már a múlté, és bizakodunk abban, hogy az elszenvedett csonkulások, zsugorítások, testi-lelki erőtlenítések ellenére lesz elég erő szembenézni az új kihívásokkal.


Egy békés észázadra gondolván

Nagyon vágytunk egy békés, nyugodt új évszázadra. Voltak is rá biztató jelek. Majd hirtelen jött változás figyelmeztetett - továbbra is háborúk által kívánják megoldani a problémákat a földi hatalmak. Elsősorban természetesen az Amerikai Egyesült Államok, minden idők legmilitaristább nagyhatalma. Ez is a minket megnyomorító 20-ik század terméke. Háborúk által jött létre: két világháború és száz kisebb. A véres évszázad első felében összeomlott Európa, a második felében amerikanizálódott a világ többi része, némi hiányossággal. A hiányosságot most hozzák be a küzdelem megszokott eszközeivel. A megfelelő politikai filozófia is már megfogalmaztatott:

"To go to war in order to change the way another country was conducting its affairs was obviously illegal. Then, in 1999, it began to looks as if minds were changing. In that year a war of intervention was messily but successfully fought over Kosovo, as a result of which the Balkans are a rather better place than they used to be. ... Is it possible to say when wars of intervention are justified, in terms that almost everybody can agree with? Yes, probably is. Start with the case for believing that what goes on inside a "sovereign" country is no longer a matter that other countries should keep their noses, and hands out of."

(Háborút indítani csak azért, hogy megváltoztassuk a másik ország dolgai vitelének módját, nyilvánvalóan törvénytelen volt. Azután 1999-ben kezdett úgy kinézni, hogy a szemlélet megváltozott. Ebben az évben egy zűrös, de sikeres beavatkozó háború zajlott Koszovó körül, aminek eredményeként a Balkán sokkal jobb hely lett, mint volt előtte. ... Mondhatjuk-e, mikor jogosak nagyjából mindenkit kielégítően a beavatkozó háborúk? Igen, valószínűleg. Kiindulhatunk abból, hogy az ami végbemegy egy "szuverén" országban, többé nem olyan ügy, amitől más országok távol kell tartsák magukat.)

Az idézet származási helye: The Economist, 2001 január 6. Címe: Wars of intervention - Why and when to go in. A kiemelt bekezdés így hangzik: The world George Bush faces is one in which wars of intervention may be increasingly necessary. This calls for a new geopolitical rule-book. (A világ, amivel George Bush szembesül, olyan, amiben beavatkozó háborúk növekvően szükségesek lehetnek. Ehhez egy új geopolitikai szabályrendszer kell.) A cikk nem hagy kétséget az iránt, hogy háborúk sora indul azzal az igazolt céllal, hogy "szerte a nagyvilágban az általánosan elfogadható politikai eszme" kerüljön alkalmazásra.

Külön megjegyzés: ez az írás a szeptember 11-i New York-i terrortámadás előtt jelent meg, és a politikát, amiről beszámol, évekkel előtte kellett kidolgozzák. A 20-ik századot úgy fejeztük be, hogy egyetlen szuperhatalom maradt a porondon, amelynek katonai erejével az összes többi sem tudna megmérkőzni. Elvégzett dolog, hogy az Amerikai Egyesült Államok fegyveres hatalma megdönthetetlen. Azt hittük, hogy a 21-ik század ennél fogva csak békés időszak lehet. Szeptember 11-ig elképzelhetetlen volt, hogy rövidesen háborús állapot lázával váljon nyugtalanná a világ. Egyszerre természetes lett, ami addig indokolhatatlan volt: a jól megszervezett háború egy közép-keleti ország ellen. További országok már listára kerültek. Életrendjük megváltoztatása folyamatban van.
Az európai népek, köztük a magyarok életrendjének megváltoztatása az első fázison (háborúk) már túljutott, most a második fázis van soron: besoroltatásunk a kontinentális egységbe.


A szuverenitásról

Beszéljünk a szuverenitásról. Szótárunk szerint önállóság, függetlenség, felségjog, állami főhatalom stb. Az eddig fennálló állambölcselet szerint a szuverén államnak saját uralkodója, kormánya, törvényhozása, pénzkibocsátása, hadserege, bíráskodása, diplomáciai szervezete van. Mátyás királyunk óta ezek közül elég sok hiányzott, és amire szabadságharcok és nehéz közjogi küzdelmek során majdhogynem minden a helyén volt, a nyugati hatalmak szétdarabolták Magyarországot. Horthy Miklós kormányzósága idején a szuverenitás kellékei ugyan megvoltak, de értéküket a határainkon egymást váltó nagyhatalmak beavatkozása kérdésessé tette. Csak arra volt jó, hogy Magyarországot felelősségre lehetett vonni azért, hogy nem volt hajlandó feláldozni magát a soron következő győztes nagyhatalom érdekeiért. Amit akkor nem tudtunk - ismét a szuverenitásról szólva -, a Magyar Nemzeti Bank nem állami bank volt, hanem magánvállalat, ismeretlen, főleg külföldi tulajdonosokkal. Természetesen most is ez a helyzet.

Most új európai rend kezdődik és új szemlélet terjed: az államok feladják szuverenitásuk bástyáit. Lesz, illetve van Európa-állam, lesz, illetve van európai közös pénz. A többi már csak járulékos elem, e kettőhöz igazodik. Még feltehető a kérdés: jó lesz-e nekünk magyaroknak ebben résztvenni? Ha visszatekintünk a 20-ik századra, napjainkig helytáll a tétel: minden hatalomnak könyörtelen kizsákmányoltjai voltunk - akár függetlenként, akár megszállottként. Ha egyszer egy közös akolban együtt leszünk más országokkal, talán nem lehet lesz minket nagyobb mértékben kifosztani, mint a többieket. Ez nekünk mérhetetlen előrelépést jelent. Máris egy jó érv a csatlakozásra, amit különben nem is lehet elkerülni.

Ezt egy diplomata másképpen fogalmazza meg:
"Az új történelmi feladat megvalósulása az országnak három vonatkozásban hozhat érdemi változásokat. Az egyik, s legfontosabb, nem a szuverenitás föladása, hanem magasabb szintre emelése, megosztása más tagállamokkal, az Európai Unió keretében. Ez azt is jelenti, hogy a szuverenitásnak csak olyan részeit fogjuk a kizárólag nemzeti hatáskörből kiemeleni, melyek közösségi szinten több előnyt biztosítanak Európa polgárai számára, mint nemzeti szinten. Ezek elsősorban a gazdasági, pénzügyi folyamatokkal, a kül- és védelmi politikával függnek össze. Minden egyéb területen - például a kultúra, oktatás, szociális kérdések - a szuverenitás a magyar nemzet birtokában marad. ... Magyarország üzenete, hogy a nemzet egységes, a nemzet és a magyar állam határai nem azonosak, a nemzet nagyobb térséget foglal el. Mi nem csak a magyar állam keretein belül gondolkodunk, hanem célunk, hogy a térség valamennyi országa az Egyesült Európa tagjává váljék, azonos jogrendben éljünk ezeknek az országoknak a lakosságával, és elsősorban az elszakított magyar véreinkkel." (Dr. Ošsváth György EU Bizottság tb. igazgatója, rendkívüli és meghatalmazott nagykövet felszólalása a Magyarország 2000 IV. Tanácskozásán Budapesten.)


NATO-ós gondolatok

NATO-tagság révén nátós gondolataink is vannak. Az a szerencse érte Magyarországot, hogy kiszemeltetett, és be kellett lépni az Amerika-vezette észak-atlanti katonai szövetségbe. Úgy beszippantották Magyarországot, mint a porszívó a papírgalacsint. Nagy hiba, hogy nem 1956-ban ért minket ez a megtiszteltetés, amikor ilyen képzetekhez bőven ontotta a Szabad Európa nevű USA-rádió a felelőtlen, bocsánat: lelketlen ígéreteket. Amerika nekünk akkor iszonyatosan népszerű és kívánatos volt védőhatalomként, meg szövetségesként. Végre nem egy szomszédos felszabadító. A közeli hatalmak ugyanis már mind ellenségeink voltak hosszabb-rövidebb ideig. Negyven éves nyomorgatás után így szól az egér az elefánthoz: - Ugye, most már egyenlők vagyunk? - Az bizony, csak ne nagyon ugrálj a lábam körül. Ki hitte volna egykor, hogy majdan úgy jelen lesz az USA Magyarországon, mintha csak a szomszédból lépett volna át. Koszovó-ügyben lettünk fegyverbarátok, bár szerencsére ez még messze nem került annyiba, mint annak idején Korea és Vietnam.

Jó lenne, ha Magyarország is valamiféle hasznát venné ennek az előkelő fegyverbarátságnak. Bizony, lenne mit helyretenni a Kárpátok ölében, meg jóvátennivalójuk azoknak, akik ránk hozták a bajt. Akik beetették balga vezetőinket a wilsoni 14 ponttal. Hogy nem felejtettük még el? Naponta eszünkbe juttatják szomszédaink, akik még nem tettek le arról, hogy magyartalanítsák az ajándékba kapott területeket. Az is ám terrorizmus, ott is rendet kellene tenni.


Nemzetállam

Európa keletre taszított részén Magyarország az egyetlen olyan állam, amelynek nincsen számottevő kisebbsége, idegen etnikuma. Ennek ellenére mind a többi állam magát nemzetállamnak tekinti, alkotmányában ezt rögzíti és politikájában ezt hajszolja létrehozni. Magyarország az egyetlen állam ebben a térségben, amelynek - ma dívó kifejezéssel - multikulturális, multietnikus tradíciója van. Mégis, amikor a mai kor ezeket a tulajdonságokat oly nagy eréllyel értékeli és szorgalmazza megvalósításukat, Magyarországnak ezt a tradícióját, múltjának ezt a gyakorlatát nem tisztelik, ellenkezőleg elmarasztalják egykori türelmetlenséggel olyan valamikori korszakban, amikor a nemzeti hovatartozás sehol nem jelentett különbséget az államok belső életében, nem képezett akadályt a társadalmi emelkedésben. Ma, amikor a nyolc országra szétosztott magyar nemzet leszakított részeit kultúrájában és etnikumában üldözik, pusztítják, a multinacionális elveket oly fennen hangoztató demokráciák nem szisszennek fel elveik e megsértése láttán, ellenkezőleg úgy tesznek mintha a magyarok követnének el valamiféle korszellemellenes illetlenséget, amikor szóváteszik nemzetrészeik üldöztetését. Ez a jelenség visszautal arra, hogy máskülönben be kellene vallania némely nagyhatalomnak a helyzet előidézésében való bűnösséget. A Kárpát-medencében tehát nincs békeállapot. Mi lehetne itt a megoldás?

Aki a történelmet nemcsak úgy tanulja, hogy melyik király kinek a sógora, ipa, napa, ángya, vagy melyik háborút hányszor vesztettük el, hanem követi például a magyar nemzet alkalmazkodó készségét az oly gyakran felmerülő új helyzetekre, annak lesz figyelme arra, hogy az államhatárokat elmosó európai egyesülés nagy változásaiban is meg kell tartani a nemzetet önmagáért és tagjai érvényesüléséért abban a történelemalkotta hivatástudatban, amivel a nemzet feladathatárait mindig is a Kárpátok vonulatán tudtuk. A Kárpát-medence európai kultúrkörbe záródása a magyarság államalkotókészségének eredményeként jött létre, és annak újra egyesülését ugyanaz hozhatja létre. Az EU-csatlakozás ennek a készségnek próbaköve lesz. Vannak már jelek arra (kedvezménytörvény), hogy az új helyzetre illő eligazodó politikai képesség előhívható a történelem tárházából. Könnyen fogalmaznánk meg szomszédsági példákat arra, hogy későn nemzetté vált népeket mennyire soviniszta bezárkózásba merevített a 19-ik szádad nemzetállam-irányzata, amelynek igézetében mennyire tájékozódó- és alkalmazkodóképtelenek a nemzetállami szemléletet meghaladó alakzatok megértésére és elfogadására.

A kisantant-pszichozisban áporodott államok el vannak veszve az EU-csatlakozás követelményerdejében. A szlovákok rossz politikusok, azt hiszik, ök fogják megváltoztatni az Európai Uniót, hogy számukra elfogadható legyen. A románok jó politikusok, érzik, hogy történelmi csapdába kerültek. Romániából csak Erdély tud integrációképes állapotba kerülni. Az, hogy így legyen, magyar életkérdés.


Országon belül is nagy "a szemétdomb"

A magyar népnek az oroszok csak fizikai fájdalmat, veszteséget okoztak, de a lélek nyomorgatása, gyötrelme, az agyonhajszolt, meg nem fizetett munka, a kifosztás, az erkölcsök megrontása, a jövőtlenség társadalmi melankóliája, a nemzeti öntudat és törekvések lerontása hazai bolsevistáink módszeres, magyarellenes nemzetpusztító tevékenységének eredménye volt. Most itt vannak teljes kétszínűségükkel - jelenleg még közel ötven százalékkal a magyar törvényhozás házában - a Magyar Szocialista Pártnak nevezett politikai szervezetben, ami akár a kapitalisták szocialista pártja, akár a szocialisták kapitalista pártja, olyan elegy, ami külön csoda, hogy eddig szét nem esett. Most egy dúsgazdag bankárt futtatnak miniszterelnökjelöltként. Gazdasági szakember - mondják, jól megszedte magát -, ez kell az országnak. Egyszer már kormányra jutottak két népes réteg jóvoltából. Egyik a kommunizmus alatt pozícióba, jómódba került réteg, nagyrészt ezek osztották szét egymás között a nemzeti vagyon negyven százalékát az általuk levezetett rendszerváltoztatás során. A másik a buták nagy csoportja. Azok, akik inkább hisznek a szólamokban, a szocialista laplatyban, akiknek elég azt mondani, ezek a kormányon lopnak, nem méltók az ország vezetésére, le kell váltani őket, hogy a kisembernek, a nyugdíjasnak a fiataloknak jó dolguk legyen. Két olyan réteg, amely szívósan ellenáll minden eredménnyel és igazsággal szemben. Egy szilárd számszerűség, amely választási esélyét azáltal növeli, hogy elmegy szavazni olyan országban, ahol a fele lakosság otthon marad. Kormányra kerülésre ez ma már kevés lesz. Ellenzékben az MSZP mégegy négyévet nem bír ki egy darabban.


A gazdasági helyzetre

való rápillantás nélkül az éveleji széttekintés hiányos lenne. Magyarországot csak gazdasági felemelkedés emelheti ki az évtizedes elmaradottság állapotából. Ahhoz pedig szorgalom és tehetség kell. A Kapu közléséből ismerjük a Német--Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara tavaly kiadott éves jelentését, amely a magyar gazdaság fejlődésével, a német kereskedelemben betöltött szerepével és a jövő lehetőségeinek bemutatásával foglalkozik.

Megtudjuk ebből, hogy Magyarországon a német vállalkozások hajtották végre a legtöbb beruházást, ezáltal Magyarország legfontosabb kereskedelmi partnere Németország. "Az elmúlt év folyamán növekvő teljesítőképesség, kedvező belső egyensúlyi helyzet, valamint folyamatosan felfelé ívelô konjunkturális fejlôdés jellemezte az országot. Ezzel párhuzamosan a külső egyensúly alakulása is pozitív irányba mutat. ... Magyarország közeledik az EU-piacokhoz, a legfontosabb kereskedelmi partnerek konjunkturális fejlődése, valamint a magyar növekedés pozitív irányba mutat, a külföldi tőkebefektetés tovább bővül."

Megtudjuk a Kamara jelentésébôl, hogy Németországba irányul az ország teljes exportjának 37 százaléka. Nagyon fontos mutató a technológia-intenzív (nagy szakértelmet és technikai ráfordítást igénylő) termékek exportjának aránya a teljes exporton belül. A Németországba exportált termékeink 72 százaléka ilyen termék. Az Egyesült Államok új nagykövete Nancy Goodman Brinker bemutatkozó beszédében utalt a magyar gazdaság helyzetére:

"Több mint nyolcmillió dollár amerikai befektetés működik az országban, és ez folyamatosan emelkedőben van. Amerikában az a vélemény, hogy Magyarország jó hely befektetésre. Magyarország a régió legsikeresebb országa, ami vonzza az idegen befektetőket. Jelentős új amerikai befektetések állnak előkészítés alatt. Az amerikai üzleti társadalom mindaddig érdekelt lesz, amíg nyitott piacot talál árui és szolgáltatásai részére. Magyarországnak folytatnia kell piacainak kinyitását, nemcsak az Európai Unió, hanem minden egyéb potenciális gazdasági partner részére. Ez különösen vonatkozik az EU-csatlakozást megelőző néhány évre."

Magyarország azt az utat választotta, amit kijelöltek számára. Pontosabban szólva, ami a porondon egyedül maradt kapitalizmus egyetlen útja. Azt a kapitalista kizsákmányolást választotta, amitől korábban a bolsi politikusok féltették az országot. A dolog csinja, hogy ugyanők léptek arra az útra. Mi magyarok már tudjuk, hogy hazánk részére kizsákmányoltság nélkül nincs élet. Azt is tudjuk, hogy kizsákmányolás és kizsákmányolás között nagy különbség van. De mennyire. Az oroszok nemcsak a hasznot vitték el, de elvitték a tőkét is, a termelôeszközöket is, vittek jócskán munkaerőt is. Utóbbiakkal való bánásmódja mutatta, mennyire gazdaságtalanul gazdálkodtak. Ilyen világ után azt a fajta kizsákmányolót, aki tőkét és technológiát hoz, és nálunk termel egyebütt lévő piacai számára, nem vörös zászlóval, hanem vörös szőnyeggel fogadja bármelyik kormány.

Viszi a hasznot? Viszi. Ez a tőkés termelés természete. A Kelet-Közép-Európába áramló nyugati működő tőke több mint egy negyede Magyarországon telepedett meg. A tőlünk keletre levő országokban Magyarország a legnagyobb befektető.

A Negyedik Német Külgazdasági Találkozó 2001 konferencián az új kelet-közép-európai piacok helyzete volt a téma. Az Európai Unió bővítése kitűnő kiviteli és befektetési lehetőségeket kínál a német gazdasági szereplőknek. A gazdasági szakemberek a térség előfutárait - Magyarországot, Lengyelországot, Csehországot, Szlovéniát és Észtországot - az európai "tigris országainak" nevezik. Ezzel arra utalnak, hogy Kelet-Közép-Európa akár az egész földrész növekedési motorjává válhat.

Azt is tudnunk kell, hogy ennek a fellendülésnek az alapja az olcsó és jó munkaerő. Azt is tudjuk, hogy a fellendülésnek az árát a magyar munkavállalók fizetik meg. Nincs más út, de ez az út a felemelkedéshez vezet, mert az árak és bérek közötti hézagot a szabad gazdálkodás természetes rendje szűkíti. Addigis, a nép jólétével törődő kormányzat az állami jövedelmek egy részét a beruházások terhére szociális támogatásra kell, hogy fordítsa. Ezt a kötelezettséget a Horn-kormány Bokros-csomaggal, a nyomorszintre leszorítással "teljesítette". Most azt mondják, helyre akarják hozni mindazt, amit a jelenlegi kormány elrontott. Nem úsznák meg forradalom nélkül.

Csapó Endre (Ausztrália)
a HUNSOR Ausztráliai tudósítója, a Magyar Élet főszerkesztője