Erdély - az európaiság határa
2002. január 22., Magyar Élet, Ausztrália, HUNSOR.nu

Megállapodhatunk abban, hogy "megfordult a világ" Magyarország számára. A huszadik század majdnem teljes egészében tragédiákkal, bukásokkal zuhanásokkal vemhes korszaka lezárult. Most vizsgázunk megint "magyarból", mint annyiszor történelmünk folyamán - magyar jellegzetesség a rendkívüli gyors talpraállás, felszökkenés a mélybetaszítottságból. Éppen itt, Ausztráliában ismerkedtünk meg hasonlóval a természet világában, tűzvész után friss erővel szökik magasba a növényzet, és vannak olyan magvak, amelyek csak a pusztító tűzben pattannak életre. Nekünk ilyen példákra van szükségünk és ilyen magvakra. Az újászületés magyar történelmi példáira. A békének is megvannak a hősei. Magyar sikerekhez, a mi győzelmünkhöz nekünk béke kell, nem háború. A lezárult véres korszak itt hagyta a szemetet, a kárt, a feladatot. A romokat el kell takarítani, a házat újjá kell építeni, a szétszórt nemzetet egyesíteni kell. Igen, ez utóbbi is folyamatban van. Kényes és nehéz feladat. Valójában csak nekünk, kárvallottaknak egyszerű a tétel: szétszabdalták országunkat, vele együtt nemzetünket is - amit, ha élni akarunk, újra egyesíteni kell. Azok a nagyhatalmak, amelyek elkövették, és azok a kishatalmak, amelyek részesültek a "rendezésben", másként fogalmaznak és másként éreznek. És minél több bűnnel jár egy háborús rendezés, annál kevésbé van füle az elkövetőnek az igazság meghallgatására. Mi tudjuk, hogy az elszakított nemzetrészekről nem mondhatunk le, egyrészt mert nagy mennyiség, népi állagunk egyharmada, másrészt mert a maradék ország népessége fogyó állapotban van. Két magyar nemzedék felnőtt olyan légkörben, amelyben a revizionizmus, irredentizmus megnyilatkozása tiltott és büntetett volt Magyarországon. Nem úgy a szomszéd országokban. Romániában például a korábbi román irredentizmus hősi cselekedet volt. Büszkén idézik fel még ma is román írók és politikusok az ugyancsak 1848 március 15-én tartott balázsfalvi román nagygyűlés szólamait, amely szólamok a havasalföldi és moldvai oláh irredenta erdélyi megnyilatkozásai voltak. Beke György neves erdélyi író számol be erről: "Figyelembe kell vennünk, hogy az ellenforradalom egyik fő támaszpontja éppen Havasalföld volt. Nagyszeben és Brassó császárhű szász lakosságának jó része Bem tábornok csapatai elől a Kárpátokon át oda menekült. Ott állomásozott már évek óta az 1849 nyarán Erdélyben beavatkozó cári ármádia. Czartoryski herceg tisztában volt a román "irredenta" igazi céljaival, hiszen Ioan Câmpineanu őszinte volt hozzá, mikor 1838-ban levélben így fejtegette szándékaikat: ťMunkálkodni az összes románok ugyanazon uralom alatti egyesítése érdekében... ez volt és ez lesz minden erőfeszítésünk céljaŤ." A fentiek szerint a román irredenta legalább 1838-tól keltezhető (Beke György azért teszi idézőjelek közé, mert az irredenta szó későbbi származék), és zavartalanul növekedhetett 1918-ig, amikortól a képzeletszülte vágyak már beteljesültek. Sokféle alakot öltött a vágy Nagy-Románia megvalósításáért, de a cél sokszor kimondatlanul is a "Dnyesztertôl a Tiszáig!" terjedő román királyság. Nem fegyverrel, arra nincs elég erő, hanem diplomáciával, nagyhatalmi érdekek felkeltésével. Csak egyet említünk a nagyhatalmakhoz intézett memorandumok közül Kocsis István könyvéből (Történészek a kereszten), Ioan Maiorescu, számos memorandum szerjesztője kérte Németország közbenjárását, hogy az olasz békébe vegyék be a vajdaságok dolgát is, azaz Ausztria hagyja oda Olaszországot és egyesítse Bukovinát, Moldvát, Havasalföldet és Erdélyt egy román királyságban egy osztrák fejedelemmel és Németország védnöksége alatt. "E levelekből bizony kiderül, hogy a korabeli román irredenta mozgalomnak még nem túlságosan nagy az önbizalma, és semmi másban nem bízik, mint abban, hogy Magyarország területi épségének a megbontása nemcsak román érdek, hanem nagyhatalmak és nagy hatalmú dinasztiák érdeke is." Mint láttuk, mintegy nyolcvan éves következetes, szívós, nem is titkolt diplomáciai küzdelem hozta meg a gyümölcsét előbb románoklakta államok, majd egész Kelet-Magyarország elszakítására. A következő nyolcvan évből csak huszonöt év adott alkalmat magyar revíziós törekvésekre, és csak mintegy fél évtizedre kerültek vissza az országhoz az elcsatolt részek magyarlakta darabjai. A románoknak megvolt az a szerencséjük is, hogy vágyaikat nagyhatalmi érdekek mellé csatolhatták. A jelen helyzetben még nem mutatkozik olyan nagyhatalmi érdek, amelyhez a magyar vágyak kapcsolódhatnának, de legalább már elmúltak a Magyarország nyomorgatásához fűződő nagyhatalmi érdekek. Nekünk már ez is felszabadulás. Ebből a helyzetből kell kiindulni. Az alapszerződések sora még a nagyantant-kisantant érdekszövetség megkövetelt terméke, vélhetően utolsó rugdalódzása. Az Európai Unióba való csatlakozás követelményei megszavazták ezt az értékrendet, az új osztályozásban Magyarország más besorolást kapott. Új erők szabadultak fel a magyar lelkekben és műhelyekben. Alkotókedv és lehetőség. Néhány év alatt a sikeres indulás pályájára tért az ország. Megjött az öntudata, önértékelése, felemelte fejét és a jövőbe tekint. Átnézett a határon és azt mondta, ott vannak az én testvéreim, akikkel egyek vagyunk. A nemzet fogalma, ha még nem is az írott alkotmányba, de bevonult a lelkekbe és a tudatba. Most legújabban, a kedvezménytörvénnyel, a törvények tárába is. Felemelte fejét az egész magyar nemzet: határokon túli részeiben nagyonis példamutatóan. Olyan országokban, ahol a demokrácia valódi értékeinek nincs előképe, a magyarok iskolázzák az uralkodó népet a polgári civilizáció alapfogalmaira. Különösen vonatkozik ez Romániára. Most már egész Romániára, amióta Erdélyt (amin most az egész elcsatolt Kelet-Magyarországot értjük) román megszállás alá vetették. Nincs a világon mégegy olyan kultúrtáj, amit annyira alacsonyabb szinten álló államhatalom alá vetettek, mint Erdély. De az is bizonyára egyedülálló, hogy két terület egy államba vétele után az alacsonyabb színvonalon álló rész nemhogy felemelkedik a fejlettebbhez, hanem lezülleszti azt magához. Az első évtizedekben még nyomon követhető Romániában az erdélyi behatás, de az egypártdiktatúra bevezetése óta az is mind elenyészett. A Ceausescu-időszak mutatkozott a legmegfelelőbbnek a balkáni román életrendhez. Addigra már teljesen elfojtották az évszázadokon át kialakult erdélyi városok és falvak önigazgatási rendjét, és szétoszlatták mind a polgári szerveződéseket. Bukarest nemcsak a magyarságot, de mindenféle európaiságot is igyekezett elnyomni. A balkáni diplomáciai művészet egyik sajátossága az álságosság, a képmutatás, a felelőtlen ígérgetés, a szerződések szemérmetlen megszegése, már az aláírás pillanatában. Ezt nyugaton még nem eléggé ismerik. Abban mindig nagy mesterek voltak, hogy országukról, kormányuk politikájáról a legjobb képet mutatják, ennek érdekében semmi nem drága, akkor is, ha a nép csak csirkelábat eszik. Náluk a kommunizmus is nacionalista diktatúra volt, még nagyobb mértékben, mint a hivatalos példakép Szovjetunióban. Ugyanilyen álságos a demokráciájuk, vagyis a mai állapotuk, aminek ugyanazok a személyek a mozgatói, mesterei és végrehajtói, akik ezen szerepeket vitték a Ceausescu-időkben. Ha románnal kezet fogsz, számold meg utána ujjaidat. Ha szerződést ír alá, már tudja azt is miként fogja azt megszegni. Hogy lett ebből a népből nagy területű ország államalkotó eleme? Szálljunk magunkba, mert ez is magyar bűn. Halljuk ennek történetét: - A Balkánról Kunországba fölvergődött oortodox román nép, kiket a magyar királyok vajdaságokká szerveztek, és magyarok segítségével a katolicizmust is megismerhették az ott alapított püspökségek útján, a magyar királyok és erdélyi fejedelmek védelmében, majd hosszas török fönnhatóság alatt, a lengyel érdeklődéstől se érintetlenül, szláv ortodoxiájukban maradva az idők folyamán elárasztották Kunország egész területét, nagyszámú szervezetlen csoportot juttatva a magyar király Magyarországának Erdély nevű részébe. [Nem csodaszarvast űztek, legelő birkáiknak nagy terület kellett, azokat követték és szaporodtak.] Erdélybe jutott szervezetlen, "megtűrt" csoportjaikat magyar jezsuiták öntudatra ébresztették, az ortodoxia kebeléből egy részüket Róma gondozásába vitték, ahol "nemzeti" mivoltjuk gondjukká vált. Származási elméletet álmodtak ott. Ezt az álmot először maguk elhitték, és azután a Magyarországtól kapott kultúra lehetőségeivel másokkal is oly sikerrel hitették el, hogy nemzetté fejlődésük helyét, születési helyüknek népét elpusztítandó "elnyomóknak", a román nép ősi, örökös ellenségének hirdették, mert álmuk szerint Erdélyben született meg a dicső nép, és onnan ment ki a vajdaságokba, bár mindezekről semmi néven nevezendô okmány nem beszél. - A két vajdaság román népe az "elmélettel" egyidőben olyan biztos nemzeti öntudathoz jutott, hogy elfelejtve és megtagadva szerte a világban használt "oláh" nevét, az álom származási elméletének megfelelően "román" névvel cserélte föl, s másokat e név használatára kérve, a latin népek testvérnépeként kezdte életét élni. Mióta az erdélyi románság egy része Rómával uniált [római katolikussá lett], kisajátította a fogalmat, és előbb a két vajdaság uniójára áhítozva, majd annak egy csöpp királyság formájában történt megvalósulása után az erdélyi románsággal való unióra, és azzal csaknem egyidőben az összes, a Dnyesztertôl a Dunáig terjedô területen élő román uniójára törekedett az "elnyomott népek" fölszabadítása címén és jogán. - A nemzetté válásukkal egyidőben közéjük is eljutott francia fölvilágosultság "szabadság" stb. fogalmát csak a román népre alkalmazták. Nyugatot erdélyi román testvéreik elnyomásáról világosították föl, de a "nemes ország nemes fiai" között senki se akadt, aki szóvá tette volna a moldvai csángó-magyar nép ügyét. (Forrás Siculus Verus [Domokos Pál Péter] A nemzetek és vallások története Romániában.) A pásztorkodó ember a készet gyűjti be magának. Ha elfogyott, elveszi a másét. Könnyebb, mint dolgozni, megküzdeni érte. A foglalkozás reflexei belevegyülnek egy nép karakterébe. - Elveszem, mert nekem jár, őseim is itt legeltettek már, mások a betolakodók, azért nem érvényesülök, mert elnyomnak. Még mielőtt a magyarok védekezhetnének például azzal, hogy Magyarországon magyar jobbágy és oláh jobbágy között nem volt különbség, majd egyaránt válhattak nemessé, máris kész a magyarázat: a magyarok lefejezték a románokat, elvették a nemeseiket. Ez a vád újra előjött a közelmúltban. Az 1986-ban Budapesten megjelent háromkötetes Erdély története lendületbe hozta a román történészeket illetve propagandagépezetet, többek között egy Franisc Pacurariu nevű történész "Románok és magyarok a történelem sodrában több mint 500 oldalas könyve jelent meg, amiből ide illik az alábbi részlet: "A nyugat-európai feudalizmus jelentős, lényegi elemeit, vívmányait átvett központosított magyar állam gyökeresen felforgatta a népvándorlás korábbi viharait szerencsésen átvészelő, időközben Bizánc hatalmi szférájába és kulturális (vallási) hatósugarába kerülő, fokozatosan egységesülő görögkeleti (ortodox) hitű trák-(dák) római-szláv, azaz román nép békés fejlődését. Ezáltan nem csupán az itt élő etnikumok csöndes szimbiózisát szüntette meg, hanem a térséget fokozatosan birtokba vevő középkori Magyarország feudális arisztokráciája, a magyar nemesség először az itteni népek vezető rétegét, majd feltörekvő, kiemelkedő tehetségű képviselőit folyamatosan magához hasonította, asszimilálta, s ezzel mintegy lefejezte társadalomszerkezetüket, hosszú évszázadokra megfosztva őket az önálló szerveződés elemi lehetőségétől és esélyétől. S az már csak további következmény, hogy ősi közösségeiket, intézményeiket szétverte, legtermékenyebb földjeiket kisajátította, valaha szabad lakosságát alantas jobbágyi helyzetbe kényszerítette, vallását ťeretnekeknekŤ (schizmatikusnak), őt magát pedig ťmegtűrtnekŤ (natio tolerata) nyilvánította - saját földjén, őshazájában." Ez hivatalos román történelem. Ez tanulják és vallják az ország vezetői is. Az ortodoxia a kételyek nélküli hit világa. Az ortodox ember nem keresi az igazságot, azt már készen kapja. A románok igazolva látják évezredes szenvedéseikért a Nyugattól kapott kárpótlásban világnézetük elismerését, hiszen ők mindig demokratikus nemzet voltak. Ezért most értetlenül állnak az előtt, hogy valamiféle jogokat kellene adniuk a magyaroknak. Ez sehogyan sem illik bele abba a szemléletbe, ami a bukaresti politika sajátja. Bukarest még ott tart, hogy fél orcával kelet felé tekint, gondolkodásának minden eleme a szláv-ortodoxia talajából fakad és, mostani nyugatra fordulásában - ellentétben azzal, hogy mi magyarok nyugatra hazatértünk - csak egy újabb hasznos orientációt lát. Nem akarja megtagadni önmagát, igyekszik minél kevesebb áldozattal minél többet elérni, a változást nem tényekkel, hanem látszattal megjeleníteni.. Király Károly ismert romániai politikus írja: "A román társadalmi élet lehorgonyzott, és áldozata lett a nacionalista mentalitásoknak és a nemzeti kishitűségnek. A román politizáló elit az árral szemben vezeti uszályát, ellentétes politikát folytat a világban kibontakozó gazdasági, társadalmi, kulturális folyamatokkal. Ez a politika nemcsak korszerűtlen, fölöttébb románellenes is. Hiszen a világban, s Európában is a modernizációs folyamatokat, a korszerű államformákat a globalizáció és a regionalizmus határozza meg. ... A román társadalom gondolkodását, eszményképét, szellemi világát, kultúráját, társadalmi életét három intézménybe vetett hit határozta, határozza meg: az ortodox egyház, a hadsereg és a centralizált állam. Tehát a kereszt, a kard és a politika. ... Én úgy gondolom, hogy Románia képtelen lesz teljesíteni a NATO és az Európai Unió által támasztott igényeket, és kimarad az euróatlanti struktúrákból. Nagy hiba volna, ha akarata ellenére az EU- és NATO-tagországok soraikba fogadnának egy olyan államalakulatot, amely nagyképűen, arrogánsan a tagországokkal ellentétes orientációjú politikát folytat. Ha a romániai politikai vonalvezetésben irányváltozás történne - ami az én véleményem szerint képtelenség mentalitásváltás nélkül -, akkor is hosszú évtizedekre lenne szükség, hogy behozza a lemaradást." Erdélyben nem lehet, de itt megfogalmazhatjuk, hogy egyetlen megoldás van csak, ami megfelel a magyarság és Európa számára: Erdélyt ki kell szabadítani Ortodoxiából. Magyarokkal, románokkal együtt. Erdély minden tekintetben, történelme és habitusa alapján is európai, Románia többi részei egy más történelmi tájnak, más kultúrvilágnak a tartozékai. Bukarest méltatlanná vált nyolcvanhárom éven keresztül Erdély birtoklására, az erdélyi népek igazgatására. Erdély népe Bukarest despotizmusában szenved. Erdélyt vissza kell foglalni Európa részére, a jövő útja: Független Transylvania. A európaiság határa a Kárpátok gerincén vonul végig. Ezt kell megérteni Európának, ezt kell megértetni a Világgal. Csapó Endre (Ausztrália) a HUNSOR Ausztráliai tudósítója, a Magyar Élet főszerkesztője (Forrás: HUNSOR http://www.geocities.com/Eureka/8808/hunsor.html)

</HTML> </HEAD>