In memoriam: Gróf Esterházy János
írta R.A.

Szlovák szemmel: mindenki bűnös aki magyar!

Ez év (2001) március 11-én, vasárnap rendhagyó emlékünnepségre kerül sor Budapesten a Magyar Országgyűlés kongresszusi termében. Értesüléseink szerint Németh Zsolt, a Külügyminisztérium politikai államtitkára lesz az ünnepi program levezető elnöke, amelynek keretében Mádl Ferenc köztársasági elnök is beszédet mond, aki egyúttal a rendezvény fővédnöki tisztségét is vállalta. Emlékérmek átadására is sor kerül, lesz állófogadás az Országgyűlés Vadásztermében, majd koszorúzás a Szép utcában, a Rákóczi Szövetség szervezésében.

Gróf Esterházy Jánosra, a felvidéki magyar nemzetrész nagy és mindig helytálló politikai vezetőjére emlékezik március 11-én az igencsak illusztris társaság, méghozzá születésének 100. évfordulója alkalmából. (A gróf 1901. március 14-én született Nyitraújlakon, Nyitra vármegyében.) Minden bizonnyal szó lesz majd a mártír politikus halálának 44. évfordulójáról is. (Elhunyt 1957. március 8-án a mirovi börtönben, Morvaországban.) Azt sem lehet majd véka alá rejteni, hogy egy olyan politikai személyiségről van szó, aki a Szlovák Köztársaság hatályos jogrendje értelmében még mindig háborús bűnösnek számít. Igaz, három olyan "bűne" volt, amelyért 1945 után Szlovákiában - és vajon csak akkor? - mindenképpen szigorú büntetés járt: magyar volt, úr volt, és erkölcsileg magasan vádlói és bírái fölött állt. Természetesen szellemiségében most is - évtizedekkel halála után is - fölötte áll mind egykori és mostani ellenségeinek, mind pedig - valljuk be tárgyilagosan - az őt oly hangosan magasztaló politikusok hadának is, a Felvidéken és az anyaországban egyaránt.

Esterházyt már 31 évesen, 1932-ben megválasztották az Országos Keresztényszocialista Párt elnökévé; 1935-től prágai parlamenti képviselő, majd a Tiso-féle Szlovák Köztársaság nemzetgyűlésének egyetlen magyar tagja. A felvidéki területsáv 1938 novemberében bekövetkezett felszabadulása után ő továbbra is önként a kisebbségi létformát választotta, pedig Magyarországon osztatlan megbecsülés és főrendiházi tagság várta volna. Szlovákiában akkor sem volt könnyű magyarnak lenni, még magyar képviselőnek sem a pozsonyi nemzetgyűlésben. Esterházy gróf azonban mélységes humanitással és keresztény hittel a megbékélés szellemiségét képviselte ebben az igencsak magyarellenes testületben, persze nem nagy sikerrel. Ő azonban ennek ellenére töretlen hittel, kitartóan hirdette a magyar és a szlovák egymásrautaltság és békés együttélés szükségességét, és ha csak tehette, még a magyarországi szlovákok érdekében is eljárt a különböző illetékes hazai fórumokon.

Esterházy gróf volt a pozsonyi parlament egyetlen képviselője, aki 1942-ben tüntetően nem szavazta meg a szlovákiai zsidók összegyűjtéséről és deportálásáról szóló törvényjavaslatot. "A zsidók kitelepítéséről szóló törvényjavaslat tartalma olyan, hogy azt semmiképpen sem tehetném magamévá és nem szavazhatom meg" - fejtette ki szóban és írásban a pozsonyi parlament elnöke előtt Esterházy. "Legfiatalabb korom óta mindig zsidóellenes beállítottságú voltam és az is fogok maradni, ami ellenben nem jelenti azt, hogy szavazatommal hozzájárulok egy olyan törvényhez, mely minden isteni és emberi jogot lábbal tipor." (Annál visszataszítóbb, hogy napjaink egyik zsidó származású elismert szlovák történésze mindezt úgy magyarázza, hogy Esterházy csak úgymond alibista indíttatások által vezéreltetve nem szavazta meg a zsidók deportálását.)

A gróf 1945-ben Nyugatra menekülhetett volna, de nem tette. Tisztának és bűntelennek érezte magát, sőt az oroszok Pozsonyba való bevonulása előtt már attól kellett tartania, hogy elhurcolja a Gestapo. Sorsa azonban így is tragikusan alakult. Gustáv Husák, a későbbi csehszlovák köztársasági elnök - akkor szlovák belügyi megbízott - 1945. április 20-án lefogatta az őt békés szándékkal felkereső Esterházyt, és átadta őt a szovjet katonai rendőrségnek. A Szovjetunióban aztán a megszokott módon, koncepciós vádemelés és tárgyalás után 10 évi kényszermunkára ítélték. Ez azonban még mindig nem volt elég az akkor éppen a Felvidék teljes magyartalanításán munkálkodó csehszlovák, illetve szlovák államhatalomnak. Mivel a hírhedt benesi dekrétumok következtében a felvidéki magyarság egésze kollektív bűnösként a vádlottak padján ült, valamilyen módon e nemzetrész vezetőjét - bár akkor már a szovjet gulágok lakója volt - is látványosan meg kellett büntetni. A Szlovák Nemzeti Bíróság így aztán 1947. szeptember 16-án - távollétében - Esterházyt kötél általi halálra ítélte. A bíróság elnöke az egyik ügyésznek azon kérdésére, hogy miért mondtak ki Esterházy felett ennyire szigorú ítéletet, így válaszolt: "No, de hiszen ő magyar!" A Szovjetunióból 1949 áprilisában hazaszállított Esterházy grófot azonban végül is nem végezték ki, hanem a halálos ítéletet elnöki kegyelemmel életfogytiglani börtönbüntetésre változtatták. János gróf 1957. március 8-án hunyt el a morvaországi Mirov börtönében. Élt 56 évet.

Esterházy János gróf erkölcsi mérték és követendő példa lehet valamennyiünk számára. Antifasiszta és antikommunista volt, kereste a megbékélést a csehekkel és a szlovákokkal, de amikor például 1936 szeptemberében Benes köztársasági elnök tárc a nélküli miniszterséget ajánlott fel neki a csehszlovák kormányban, volt ereje nemet mondani. Az 1938. évi felszabaduláskor önként a nehezebb sorsot választotta. A zsidókat nem kedvelte, de a szlovák nemzetgyűlés egyetlen képviselőjeként nem szavazta meg deportálásukat, sőt nyitraújlaki birtokán zsidó üldözötteket rejtegetett. Szinte önkéntelenül merül fel bennünk a kérdés: vajon nem játszott-e szerepet ez is a halálos ítéletet kimondó bírák lelkivilágában, elvégre a kiválót, a tisztát, az erkölcsileg hibátlant az alantas mindig eltapossa, ha teheti.

Amint azt már említettük, Esterházy János gróf a szlovák igazságszolgáltatás és jogrend szerint még mindig a háborús bűnösök listáján szerepel. Persze ugyanez anyaországi viszonylatban is sok tisztességes magyar hazafiról elmondható. Az 1945 utáni évek magyarellenes légkörében mind Csehszlovákiában, mind Magyarországon minden magyar értéknek pusztulnia kellett. Ezek az értékek azonban nem vesztek el. Tovább élnek szíveinkben, és fokozatosan beépülnek nemzetünk szellemi és erkölcsi értékrendjébe.

írta (R.A.)

/ 2001 március. /