|
A Nagy Szláv Testvér eléggé dicstelen, de legalább
csendes elvonulásával megindult a pártdiktatúrák lebomlása is Európának
abban a részében, amit az US-USSR győzelem és felezés Moszkva gondjaira
bízott.
Amiképpen nem volt egyforma elbánásban része a
csatlóssá kárhoztatott országoknak, épp úgy nem egyképpen tértek át a
moszkvai igazgatás elmúltával a demokratikus kormányzásra. Magyarország
két szomszédja, Románia és az időközben függetlenné vált Szlovákia népe
egészen más módon élte át a szovjet uralmat, mint Magyarország.
Szomszédaink szláv és ortodox alapon megbízható részei voltak a
szocializmusban "felszabadult" népek uniójának, és mint ilyenek lehettek
nacionalisták is, főként kisebbségeikkel szemben. Ezen a téren minden
normát túl is teljesítettek.
Számukra a rendszerváltás inkább csak
személyi változást hozott a magasabb szinteken, egyebütt minden maradt a
régiben. Legfőképpen megmaradt a mentalitás, az állampolgárok viszonya a
hatalomhoz, amin az sem sokat változtatott, hogy nyugati mintára több párt
osztozott a kormányhatalmon. A kommunista utódpárt és az új pártok között
sokszor csak az elnevezésben van különbség. Olyan mértékű eltérés, mint
ami a magyarországi bal- és jobboldal között van, ott ismeretlen, ezen a
téren a magyar fejlemény egyedi és rendhagyó. Szlovákiában és Romániában
nem a pártokat elválasztó elem a lényeges, hanem azokat összekapcsoló,
alkalmasint a magyarokhoz fűződő viszony.
Két hete a romániai, egy
hete a szlovákiai fejleményekről számoltunk be ebben a rovatban. Az előbbi
helyzet továbbra is veszélyes kilátásokat rejteget, utóbbival,
Szlovákiával kapcsolatban politikai győzelmet jelentettünk, egy nagyon
válságos helyzet szerény eredményét: a magyar párt nem hagyta el a
pozsonyi kormánykoalíciót, megelégedett egy olyan gesztussal, ami - ha jól
megvizsgáljuk - Szlovákiának válik igazán hasznára. Megmentette a kormányt
a bukástól, esetleg Meciar uralmának visszajövetelétől, vagyis egy olyan
politikai összeomlás veszélyétől, ami nagyon sok időre elodázta volna
Szlovákia felvételét az Európai Szövetségbe. Ennek a fordulatnak a
jelentőségét talán éppen Szlovákiában érzékelik legkevésbé. Magyarországon
annál inkább érzékelik, ha előre tekintenek arra az időre, amikor
Magyarország már az EU tagja lesz, talán két év múlva, és abban az esetben
hátrányos lenne egy újabb megosztottság a Kárpátokon belül.
Nagyon
helyes, ha a magyar külpolitika kárpát-medencei térségben gondolkodik, nem
is csak a határon kívüli magyarokra, de a medence gazdasági, történelmi és
kulturális egységére is tekintettel. Sokat hallani mostanában a "régiók
Európájáról", és egy kicsit is előre tekintő művelt magyar embernek
egyértelmű a magyar medence régió-jellege és jelentősége. Európai világunk
ma már nagyobb mértékben kíván gazdasági, mint politikai buzgólkodást. Ez
fokozott mértékben vonatkozik Magyarországra, illetve a magyar nemzetre. A
Kárpátmedencében való gondolkodás tetten érhető a magyar külpolitikában és
a határon túli magyarság iránti elkötelezettségben. Szomszédsági
féltékenységgel ellentétben ez nem irányul más államok ellen. Magyarország
meghozza az áldozatot a szomszéd országokkal való kapcsolatok bővítéséért.
Keletre irányuló közutak építését szorgalmazza, de ilyen értelme volt a
Mária Valéria híd megnyitásának is.
A magyar külpolitika célja: jó
viszonyt tartani minden szomszéd állammal. De nem olyan áron, mint azt a
bolsevisták művelték fél évszázadon át. Világos beszéd volt Orbán Viktor
részéről, amikor azt mondta: - Románia problémája, hogy két millióval
több, Magyarországé pedig, hogy két millióval kevesebb magyarja van. Azt
is mondta, hogy a szomszéd országokban élő magyarokról szóló törvény a
magyar nemzet határokon átnyúló egyesítése. Szomorú lenne, ha a magyar
diplomácia nem venné észre és nem használná ki a nyolc évtized után most
jelentkező lehetőségeket.
De nemcsak a hivatalos Magyarország,
hanem a határokon túli magyar politikai szervezetek is talpukon állnak,
mint ahogy megmutatkozott a pozsonyi magyar párt által a szlovák kormányt
észheztérítő ultimátumában, amikor a közigazgatási törvény elfogadására
utolsó lehetőséget kínált. Ezt a témát kimerítettük a múlt heti
beszámolóban. Azóta megtörtént a községi választások első fordulója
Szlovákia-szerte, ezeknek a közigazgatási törvényeknek az alapján. Mielőtt
rátérnénk az eredmények ismertetésére, elidőzünk egy kicsit az
előzményeken és a szerkezet áttekintésén. Itt most nem községi
elöljáróságok újraválasztásáról van szó, mert ilyen intézményrendszer
Szlovákiában eddig még nem volt. (Amikor volt, akkor még Szlovákia nem
volt.) A választások célja a megyei közgyűlések első ízben történő
összehívása a demokratikus önigazgatás alapjainak lerakására. Ez
Szlovákiában nem a állampárt-diktatúra kereteiből való felszabadulás
akaratából jött létre, hanem egyrészt az Európai Unióhoz való csatlakozás
előfeltételeként, másrészt a magyar párt kitartó követelésére. A Magyar
Koalíció Pártja (MKP) nemcsak szorgalmazta, de a kidolgozásában élenjáró
szerepet vitt. A kormány is, a szlovák pártok is csak fél szívvel láttak
hozzá a feladathoz, és különösen erős ellenzést gyakoroltak a magyar párt
javaslatával szemben, amely olyan járási és megyei határokat szeretett
volna megvalósítani, amely követi a magyarlakta területek határait, amely
egységekben érvényesülhet a magyar etnikum önigazgatása. Ez egyébként
európai elgondolás is, nem felszakítani az etnikumok területét.
Ami
ellenállás csak elképzelhető, az mind jelentkezett a magyar elgondolással
szemben a pozsonyi törvényhozói házban, minden párt részéről. A magyarok
kívánsága, a Komárom vármegye megalkotása nem jött létre, ellenben a
magyarság szempontjából a lehető legrosszabb vármegyei beosztást szavazták
meg, pontosan azt, amit Meciar és pártja agyalt ki, észak-déli
válaszvonalakkal nyolc megyét alakítottak ki. Ez a pizsamamintás felosztás
átszel mindenféle természetes régióhatárt, alföldi részeket szétvág,
hegyvidékkel párosít minden szempontot mellőzve - nehogy a magyarok
valahol is megyei önkormányzatban saját urai lehessenek. A választásokat
megelőző egyik újságjelentés így szól:
"Az MKP a tényleges
önkormányzatiságot fenyegető vészjelek láttán az esztendő első
kétharmadában egyre gyakrabban és egyre komolyabban fenyegetőzött: kilép a
kormányból, amelynek egyes pártjai láthatóan ódzkodnak attól, hogy az
állam központi hatalmát "vidéki kézre" adják, ugyanakkor leplezetlenül
arra törekszenek, hogy ha már "holmi uniós elvárások miatt" mégis osztozni
kénytelenek, akkor ne a magyarokkal kelljen osztozniok. A nehéz helyzetbe
került magyar párt egy augusztus utolsó hetében létrejött választmányi
döntéssel - tucatnyi gyakorlati megfontolás okán, a kormánnyal szemben
megszabott feltételek teljesítésének függvényében . végül a kormányban
maradt, és azzal vigasztalódott, hogy az önkormányzati törvények
végrehajtási rendeletei valamelyest kedvezőbbek a közigazgatási reform
alaptörvényénél. "Mi nem ilyen megyéket és nem ilyen választási
törvényeket akartunk" - hangoztatta Bugár Béla a magyar párt elnöke a
révkomáromi kampánynyitón és hozzátette: »Nem mondunk le azonban arról,
hogy ezeket a törvényeket a későbbiek során megváltoztassuk. Igenis,
menjünk el választani, igenis éljünk a jogainkkal és tanítsuk meg egymást
arra, hogy élni tudjunk ezekkel a jogokkal, mert ezek a választások nem
csak a központi államigazgatás lebontásáról, hanem arról is szólnak, hogy
miképpen vegyük ki részünket a magyar nemzeti közösség jövőjének
alakításából, s akarjuk-e, hogy középiskoláinkat, egészségügyi és
szociális intézményeink létét esetleg mások döntései és ne a mi döntéseink
alakítsák."
A felvidéki magyarok megfogadták a tanácsot, ha messze
nem is mindannyian, de jóval magasabb számban jelentek meg a
választásokon, mint szlovák választótársaik. A december 1-én megtartott
szavazáson részvevők országos átlaga mindôssze 26 százalék volt.
A
Magyar Koalíció Pártja rendkívül jó eredményt ért el: a január elsejétől
létrejövő nyolc megye hat közgyűlésébe állított 116 jelöltje közül 84
jutott be a testületekbe. Két megyében az MKP önállóan, háromban szlovák
pártokkal kötött koalíciós szövetségben elnököt is jelölt. Mindketten - a
nagyszombati közgyűlés elnöki posztjára pályázó Kvarda József és a
Nyitra-megyében induló Fehér Miklós - olyan pozíciót szereztek, hogy a
december 15-én esedékes második fordulóban jó esélyük van a győzelemre,
kivált akkor, ha a magyar választók ismét nagy számban mennek el szavazni,
és a kisebb esélyekkel bíró szlovák pártok, így a Dzurinda vezette Szlovák
Demokratikus és Keresztény Koalíció (SDKÚ) választóinak támogatását is
megkapják.
Duka Zólyomi Árpád, a magyar párt elnökhelyettese az
alábbiakban értékelte az eredményt:
"A számunkra elfogadhatatlan
megyehatárok között fergeteges sikert ért el az MKP. Erre nem
számítottunk, mert tudjuk, mekkora a magyarság aránya az egyes
kerületekben. Választóink azonban nagyon egységesen jelöltjeinkre
szavaztak. Két helyen kötöttünk koalíciót, a kassai és a pozsonyi
kerületben, a többi helyen az MKP egyedül indította jelöltjeit. Jó
koalíciókat kötöttünk, meg kell dicsérni partnereinket is, hiszen
választói egyértelműen elfogadták a mi jelöltjeinket is. Ennek ékes
példája a pozsonyi siker, ahol a 46 megyei önkormányzati mandátumból 40-et
a közös koalíciónk jelöltjei szereztek meg, és ahol az MKP mind a hat
jelöltje bejutott a megyei parlamentbe. Pénteken találkoztam az Európa
Tanács megfigyelőivel, velük is elemeztük a helyzetet. Nekik beszámoltam
arról a teljesen elfogadhatatlan módszerről is, ahogy egyes regionális
lapokban megjelent hirdetésekkel akarták a szlovák nemzetiségű
szavazópolgárokat manipulálni, azt mondták nekik: rettegjetek, mert jönnek
a magyarok. Hála Istennek, ez nem jött be nekik. A lakosság nagy része meg
tudja ítélni, kik azok, akik az európai fejlődés elveit tovább tudják
vinni. Most az a fontos, hogy azok akik bekerülnek a megyei parlamentekbe,
fel tudjanak vállalni valamilyen szakterületet, és ebben képezzék,
műveljék magukat. Megkésve bár, de a szombati választásokkal az országban
befejeződött a demokratikus alapok kiépítése. Végre Szlovákiában is van
megyei önkormányzat, amely már régen hiányzott. Ez a demokratikus
társadalom alapja, és az Európai Unió is ezt kívánja tőlünk. Megnyílt
annak a lehetősége is, hogy az EU strukturális alapjait a megfelelő
testületeken keresztül tudjuk felhasználni; ezeket sem az állam kezeli
többé. Tudatosítani kell, hogy az önkormányzatokban parlamenti munka
folyik majd: lesznek frakciók, bizottságok; és a kultúrától, az oktatástól
a környetzetvédelmen és a mezôgazdaságon keresztül a szociális kérdésekig
sok mindennel foglalkoznak majd. Erre szakszerűen kell fölkészülni. A
költségvetéseket is a megyei önkormányzatok fogják kezelni, ezért nem
közömbös számunkra, hogy hány magyar képviselő van ott.
Tudjuk,
hogy a magyarok lakta járások szociális szempontból nagyon rossz
helyzetben vannak. Most már képviselőinken a sor, hogy ezt a munkát
megtanulják, és odafigyeljenek, hogy megfelelő arányban jussanak a javak
és a támogatások a magyarok lakta területekre is. Választóink számára is
nagy támasz lesz az a tudat, hogy képviselőik ott ülnek a megyei
önkormányzatokban, hozzájuk fordulhatnak minden ügyükkel, bajukkal,
problémájukkal, ők pedig kötelesek foglalkozni a legkisebb gonddal is.
Jelöltjeinknek a szlovákok körében is el kell nyerniük a választók
szimpátiáját és támogatását, és akkor még esély is van arra, hogy a
második fordulóból az MKP megyei elnökjelöltjei kerüljenek ki győztesen. A
voksolók számaránya még a magyarok lakta járásokban sem emelkedett negyven
százalék fölé. Ennek okát ott kell keresni, hogy néhány hónappal ezelőtt
fogadtuk csak el a közigazgatási reform öt törvényét. Nagyon kevés volt az
idő arra, hogy felhívjuk az állampolgárok figyelmét az önkormányzatiság
fontosságára. Erre már sokkal hamarabb föl kellett volna készíteni a
lakosságot. Ez a kormánykoalíció mulasztása. Az MKP nagy sikere siker a
szlovák nemzetiségű jelöltjeinknek is. Köszönjük nekik, hiszen sokat
tettek azért, hogy a szlovák többség is elfogadja, az MKP poltikája minden
területre kiterjed, és nekünk is az az érdekünk, hogy az ország a helyes
úton haladjon tovább."
*
Bizonyára emlékezünk még a szlovákiai
magyar párt kialakulásának körülményeire - a korábbi sok kis magyar
pártnak nem volt esélye képviseletet szerezni, csak abban az esetben volt
erre remény, ha egyetlen pártba tömörülnek. Így történt, hogy a magyar
pártok, megtartva eredeti szervezeteiket, pártkoalícióra léptek, egy
pártként jelentek meg a színen. Ez biztosította bekerülésüket a
kormánykoalícióba, és most ez biztosította számukra a nem várt választási
sikert.
A december 1-én megtartott közigazgatási választásokon az
MKP az ország 401 képviselői helyének a 20,95%-át szerezte meg, ezzel az
ellenzéki HZDS (Meciar pártja) után a választások második legeredményesebb
és a kormánykoalíció legjobban szereplő pártja lett. A magyarok által is
lakott további kerületekben a részvételi arány a következő volt: Pozsony:
23,96; Nagyszombat: 33,73; Besztercebánya: 24,16; Kassa: 21,79. Érdekes
egybevetni, mekkora egy-egy kerületben a magyarság részaránya, s ehhez
képest az MKP a képviselői helyek milyen hányadát szerezte meg. A pozsonyi
kerületben a lakosság 4,6%-a magyar, de a 6 bejutott képviselőjével az MKP
a 46 mandátum 13%-át mondhatja magáénak. A Nagyszombati kerületben a
magyarok aránya 23,7%, 14 képviselőjével az összesen 40 helyből az MKP
mégis a mandátumok 35%-ához jutott. A Nyitrai kerületben 31 MKP-s
képviselőt választottak meg, így a magyarság 27,6%-os részaránya mellett a
párt az 52 képviselői hely 59,6%-át kapta meg.
*
A közigazgatási
választások és annak fenti elemzése egy folyamat részeként tekintendő, ha
hiszünk abban, hogy a magyarság a Kárpát-medencében végre olyan helyzetben
van, amiben nyolcvan év után határozottan előállhat önigazgatása
igényével. Folyamat azért, mert valóban folyamatban van az európai
politikai gondolkodásban a háttérbe szoruló nemzetállam-szemlélet
ellenében az etnikai közösségek önszerveződése, közösségi egyéniségének
kifejlődése.
A kétségtelen fejlődés ellenére felmerülhet a
kérdés:
megelégedhetünk-e a dolgok jelen menetével, avagy ajánlatos
lenne felhangosítani a magyarok kisebbségi követeléseit az utódállamokban,
hogy az asszimiláció ugyancsak felgyorsult menetével szemben elkerülhető
legyen a fokozódó lemorzsolódás.
Ilyenféle aggodalmakat fejez ki
egy felvidéki magyar újságíró, Soóky László, aki élére állt az
elégedetlenkedőknek, nyilvánosságra lépett elhallgatott, elaltatott
követelésekkel. Törekvéséhez a Magyarok Világszövetsége szolgáltatott
nyilvánossági alapot egy új és népes felvidéki országos tanács
létrehozásával. Soóky László kifogásolta a Jan Marinus Wiersma-készítette
országjelentést, amelyben mindössze három mondat foglalkozik a szlovákiai
magyarsággal - hogy milyen jó a kisebbségi nyelvtörvény és hány
településen lehetne használni, ha lennének végrehajtó rendelkezések, s
végül mekkora a nemzeti kisebbségek száma Szlovákiában. Ezen
országjelentés hiányosságait pótlandó civil szervezeti módosító javaslatot
vittek és nyújtottak be Strasbourgba és Brüsszelbe.
Erről Soóky
László így nyilatkozott: "Javasoltuk, hogy helyezzék hatályon kívül a
benesi dekrétumokat, ezt követően pedig a kárpótlási törvények
vonatkozzanak a Szlovákiában élő magyarokra is. Hozzanak olyan
törvényeket, amelyek az országban magyar egyetem létrehozását, a magyar
oktatásügy és a nemzeti közösségek kultúrájának számarányos anyagi
támogatását szavatolják. Azt is javasoltuk, hogy az Európai Unió kiemelten
támogassa a déli régiókban létesítendő környezetvédelmi beruházásokat,
Szlovákia pedig alkosson olyan közigazgatási törvényt, amely az ország
területén élő magyarság számára is szavatolja az önrendelkezést. Mi tettük
meg ezeket a módosító indítványokat, mert az MKP képviselői Strasbourgban
és Brüsszelben is hallgattak és hallgatnak... A benesi dekrétumok ügyéről
pedig rövidesen tárgyalunk a szudétanémetekkel. Szlovákiának is mozdulnia
kell valamerre ebben a súlyos kérdésben. Még ma is hatályos törvények
szavatolják a benesi dekrétumok jogfolytonosságát. Ezért például a
kárpótlási törvények máig nem vonatkoznak valamennyi magyar nemzetiségű
állampolgárra. Aztán az is tény, hogy 1996 június 6-án a pozsonyi
Legfelsőbb Bíróság, az agrártárca, a földhivatal és más érintett állami
hivatalok vezetői arról tanácskoztak, hogy az öt évvel korábban hozott
földtörvény rendelkezései ellenére miként akadályozzák meg a konfiskált
földek visszaadását. Éppen a benesi dekrétumok alapján. Nem sokkal azután
a mezőgazdasági tárca körlevélben módszertani utasításokat adott erre. Sok
ezer hektárt vettek így el a magyarlakta települések önkormányzataitól és
más tulajdonosoktól. A Komáromi járásban például ezerhétszáz
hektárt."
*
A pozsonyi magyar párt gyakorlati politikájában nem
szerepelnek a fentiek, ahogy mondják - egyelőre. A magyar politikusok
három évvel ezelőtt kompromisszumokat kötöttek szlovák politikusokkal,
amikor kormányzó koalíciót létesítettek velük. Ezt a nyugati nemzetközi
politikai szervek javasolták és üdvözölték, mindezt Szlovákia integrációs
esélyeinek érdekében. Fentebb már szó esett arról, hogy szlovák oldalról
igyekeztek semmit sem betartani a megegyezésből, ami megvalósult, azt úgy
kellett kierőszakolni.
Erők játéka mindaz, ami az egykori magyar
Felvidéken létrejött imperialista miniországban végbemegy. Eddig is úgy
volt, ezután is úgy lesz, ahogy azt a térséget rendező nagyhatalmak
akarják. Most, évszázada először érezzük mi magyarok, hogy minket is
meghallgatnak, hogy valamely mértékben politikai tényező vagyunk. Esélye
van a felemelkedésnek - ha nem is olyan módon, mint amilyen eddigi
elképzeléseinkben, vágyainkban szerepelt.
Csapó Endre
(Ausztrália)
a HUNSOR Ausztráliai tudósítója, a Magyar Élet
főszerkesztője
Csatolás
Eduard
Beneš
(1884—1948)
Cseh
politikus, miniszter, köztársasági elnök.
Miután jogi diplomát
szerzett, csatlakozott Masaryk Habsburg—elnyomás-ellenes propagandájához, majd
1917-ben Párizsban az emigráns Cseh Nemzeti Tanács főtitkára lett.
1918-tól az
újonnan alakult Csehszlovák Köztársaság külügyminisztere. Megalakította az Osztrák—Magyar
Monarchiával szembenálló „kisantantot". Vad
magyarellenes propagandába kezdett, a béketárgyalásokon pedig, felrúgva Masaryk néprajzi határ-tervezetét,
és hevesen tiltakozva
bármiféle népszavazás ellen, összeköttetései révén stratégiai határokat járt ki
Csehszlovákia számára.
Ezzel rengeteg, tisztán
magyar lakosságú területet szakított el hazánktól.
1935-től,
Masaryk nyugalomba vonulását követően államfő. A Szovjetunióval kötött védelmi
szerződést nem vette igénybe, majd a német megszállást követően Londonba
menekült, ahol emigráns kormányt alakított. 1945-től újra köztársasági elnök,
1948-ban azonban a kommunisták lemondatták.
<![CDATA[
</HTML>
</HEAD>
]]> |