|
 gróf Apponyi Albert (1846-1933): Nagy múltú grófi
család sarja, 1872-től egészen haláláig az egyik legjelentősebb
konzervatív politikus, miniszter, a Magyar
Tudományos Akadémia tagja. A kiegyezést követően először a Deák-,
annak felbomlása után a Sennyei-féle konzervatív, majd a Szabadelvű Párt tagja.
1903-ban megszervezte a konzervatív Nemzeti Pártot, egy évvel később pedig
csatlakozott a Függetlenségi Párthoz. Vallás- és közoktatásügyi miniszterként
kiadta a "Lex Apponyi"-t, amely a magyar nyelv hatékonyabb
oktatását rendelte el, és bizony a nemzetiségek elmagyarosítását
célozta. Az 1910-es évek elején pacifista nézeteket hangoztatott,
a világháború kitörése után azonban mind inkább a német- és háborúpárti erők
hatása alá került. A háború után hazánk küldöttségét vezette a
békekonferencián. Nagy visszhangot váltott ki angol, francia és olasz nyelven
tartott beszéde, mely logikusan érvel a diktátum esztelen túlkapásai ellen
Műveltségét, szónoki képességeit és hatalmas népszerűségét
ezután a trianoni béke revíziójának érdekébe állította, és Magyarországot
képviselte a Népszövetségben.
Benes Eduard (1884-1948): Cseh politikus. Az I. világháború
idején -svájci emigrációban - csatlakozott Tomás Masarykhoz, akivel erőteljes
propagandát folytatott a Habsburg birodalom ellen, a Csehszlovák Köztársaság
megteremtése érdekében. Az emigráns Csehszlovák Nemzeti Tanács főtitkára lett.
Az I. világháború után az új csehszlovák állam külügyminisztere 1935-ig,
1921-22 között miniszterelnöke is. Kezdeményezésére jött létre a kisantant.
1935-től 1938-ig köztársasági elnök - a müncheni egyezmény után lemondott és
Angliába emigrált. Londonban emigráns kormányt alakított, melyet a
szövetségesek elismertek. A II. világháború alatt a Szovjetunióval való
együttműködés híve. 1945-től 1948-ig ismét a Csehszlovák Köztársaság elnöke.
Kinevezte a kommunista Gottwald-kormányt, majd súlyos betegen
lemondott.
 gróf Bethlen István (1874-1946): Nagybirtokos, konzervatív
politikus, miniszterelnök. Erdélyi arisztokrata családban született.
Tanulmányait Bécsben, Budapesten és Angliában végezte. 1901-től 1939-ig
parlamenti képviselő, ezt követően felsőházi tag. 1918-ban az ellenforradalmi
erők központi alakja. A Nemzeti Egyesülés Pártja megalakítója. (1919. febr.) A
Bécsben megalakuló ABC (Anti Bolsevista Comité) vezetője. 1920-ban a magyar
békedelegáció főmegbízottja. 1921-31 között miniszterelnök. Kormányfői
működéséhez az ellenforradalmi rendszer gazdasági és politikai konszolidációja
kapcsolódik. Megfékezte a fehérterrort, elfogadtatta a nemzetgyűléssel a
Habsburgok trónfosztását. Egyezményt kötött a szociáldemokrata párttal Bethlen-Peyer
paktum, 1921.december). 1922-ben belépett az ellenzéki Kisgazda Pártba és erős
kormányzópártot hozott létre (Egységes Párt,1922. február), melyből
kiszorította a fajvédőket (Gömbös Gyula). 1922-ben rendeletileg szűkítette a
választójogot és néhány nagyváros kivételével visszaállította a nyílt
szavazást, ezzel elérte, hogy a mindenkori kormánypárt leszavazhatatlan
többségre tegyen szert. A Népszövetségi
kölcsönnel stabilizálta a gazdasági életet. 1927-ben Olaszországgal örök
barátsági szerződést kötött. Az 1931-ben jelentkező hitelválság hatására
kénytelen volt emondani, de mint ellenzéki politikus, és mint a kormányzó
tanácsadója továbbra is egyik meghatározó alakja a politikai életnek. A II.
világháború alatt az angolszász orientációjú csoport legtekintélyesebb alakja.
A német megszállás (1944.március19.) után illegalitásba kényszerült, de Horthynak
továbbra is egyik legfontosabb tanácsadója maradt. 1945 elején a szovjet
hatóságok letartóztatták, és a Szovjetúnióba hurcolták, ott is halt meg
ismeretlen körülmények között.
 Georges Benjamin Clemenceau (1841-1929): Francia polgári radikális politikus,
miniszterelnök. 1871-től a nemzetgyűlés
képviselője, majd a párizsi városi tanács tagjává választották. Ezután
csatlakozott a polgári radikálisokhoz. 1880-ban indult újságja, La Justice ('Az
igazság') címmel, mely hamarosan a Radikális Párt fő orgánumává vált. Mivel
Franciaország fő ellenségének Németországot tekintette, egy kontinentális
háborúra való felkészülést tartott szükségesnek, és a gyarmatosító politikát
hevesen ellenezte. A Panama-csatorna körül kirobbant botrány őt is
kompromittálta, így elvesztette parlamenti helyét. Fellépett a Franciaországot
elárasztó antiszemita hullám ellen. 1903-ban átvette a L'Aurore szerkesztését,
majd kampányt indított az egyház és az állam következetes szétválasztása
érdekében. 1906 márciusában belügyminiszteri kinevezést kapott. A sztrájkoló és
tüntető munkások ellen katonaságot vetett be.
1906-tól 1909-ig miniszterelnök. Megszilárdította az antantot és - a németellenes
politika jegyében - a francia jelenlétet Marokkóban. Mint a szenátus külügyi és
hadügyi bizottságának tagja, és mint publicista egyaránt a fegyverkezést, majd
az I. világháború kitörését
követően a végső győzelemig folytatott harcot szorgalmazta. 1917. novemberében ismét elfoglalta a
miniszterelnöki széket.
Németország teljes leverését jelölte meg egyetlen lehetséges célként,
majd a német kapituláció után a Magyar Tanácsköztársaság elleni beavatkozás
egyik fő szervezője volt.
A párizsi békekonferencián
Franciaország európai uralmáért, elsősorban Németország politikai és gazdasági meggyöngítéséért
harcolt, de a kisantant
cseh, szerb és román alapítóinak a háborús támogatásért ígért területek sorsáról
is "gondoskodott". A kitűzött célokat azonban nem mindenben érte el, nem
utolsósorban azért, mert belső bázisa is meggyengült, a vallásos jobboldal és a
baloldal egyaránt gyűlölte, ellenfelei "Tigris"-nek nevezték. 1920. január 18-án
kabinetje megbukott. "Egy győzelem fényei és árnyai" című emlékirata nagy
vitákat váltott ki.
Lloyd George David Earl of Dufor (1863-1945): Angol
politikus. 1905-től jelentős szerepet játszott a liberális kormányokban.
1916-22-ig a koalíciós kormány miniszterelnöke és a Liberális Párt vezetője
volt. A párizsi békekonferencián az angol delegáció vezetője. A
békefeltételeket kialakító "négy nagy" egyike. A stabilitás és a nyugalmi
helyzet mielőbbi biztosítása érdekében fellépett a francia túlzásokkal
szemben. Ellenezte Németország túlságos meggyengítését. Jóindulattal
viseltetett a magyar ügy iránt is, de a trianoni döntést befolyásolni nem
tudta. A 20-as évek végén
ismerte el, hogy Magyarországgal igazságtalanul bántak el. Ekkor azonban
komoly politikai befolyással már nem bírt.
 Teleki Pál, gróf (1871-1941) egyetemi tanár, a két világháború
közötti korszak egyik vezető államférfija, miniszterelnök. 1909-1913 között a
Földrajzi Intézet igazgatója. Földrajztudósként világhírnevét már ekkor
megalapozta. A tanácsköztársaság megdöntése érdekében részt vett a bécsi és
szegedi szervezkedésekben. 1920-21-ben miniszterelnök. Az első
királypuccs után lemondott. A frankhamisítási
botrányban kompromittálódott. 1939. február 16-tól 1941. április 3-ig
ismét miniszterelnök. Nevéhez fűződik az a kormányzati döntés, hogy
Magyarország 1939 szeptemberében kívül maradt a háborún. Megakadályozta, hogy
a német csapatok átvonulását az ország területén a lengyel hadjárat idején
(1939. szeptember). Meghirdette a "fegyveres semlegesség" politikáját. A
németek nyugat-európai katonai sikerei és Olaszország belépése a háborúba
megrendítették helyzetét. Jugoszláviával örök barátsági szerződést kötött
(1940. december). A németellenes belgrádi fordulat után a németek kicsikarták
Magyarország fegyveres részvételét Jugoszlávia lerohanásában. Életművét, a
békés revíziót és a "fegyveres semlegességet" összeomolni látván, öngyilkos
lett. Horthyhoz
írt búcsúlevelében elítélte a Jugoszlávia elleni fellépést: "Szószegők lettünk
- gyávaságból - a mohácsi
beszéden alapuló örökbéke - szerződéssel szemben-"
 Thomas Woodrow Wilson (1856-1924): 1913 és 21 között
az Egyesült Államok demokrata párti elnöke, eredetileg ügyvéd és egyetemi
tanár.
A világháború kitörésekor elzárkózott a harcokban való
részvételtől, de Angliát anyagi segítségben részesítette 1917-ben azonban
kénytelen volt hadat üzenni Németországnak, mivel annak búvárhajói amerikai
teher- és személyszállító hajókra is vadásztak. A háború alatt mindvégig
támogatta a különböző békekötési kísérleteket. 1918 januárjában kiadott híres 14
pontja (amely a nemzeti önrendelkezési jogot is tartalmazta)
a háború utáni igazságos békerendezést volt hivatott segíteni. Ezeket
az elveket a hadviselő felek elfogadták, csak éppen a békeszerződésekben igen kifacsartan
alkalmazták. Az USA nem is ismerte el a békediktátumokat, és a Népszövetségbe sem lépett be,
pedig ezt a 14 pont tartalmazta. Wilson 1919-ben
megkapta a Nobel-békedíjat, de elveinek veresége után idegei felmondták a szolgálatot, súlyosan
megbetegedett és megbénult. A következő választást az Európa ügyeibe be nem
avatkozó republikánusok nyerték.
 vitéz Nagybányai Horthy Miklós (1868-1957): Magyar konzervatív politikus,
kormányzó. 1909-1914-ig Ferenc József
szárnysegédje volt. Az I. világháborúban a Novara nevű sorhajót vezette,
1918-ban leverte a cattarói matrózfelkelést, majd kinevezték az osztrák-magyar
flotta főparancsnokává.
A szegedi ellenforradalmi kormányban
hadügyminiszteri tisztet
töltött be, később a tisztekből, csendőrökből szervezett ún. Nemzeti Hadsereg
fővezére lett. Az antanttal
bizalmának megszerzése után, 1919. november 16-án csapatai élén bevonult
Budapestre, ezután
különítményei országszerte véres terrort alkalmaztak a proletárdiktatúrában
szerepet vállalók ellen. 1920. március 1-jén vá választatta magát. IV. Károly hazatérését fegyveres erő bevetésével
megakadályozta. Politikai téren a konzervatív erőket támogatta. Szovjetellenessége és a
trianoni diktátum revíziójának szándéka nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy
Magyarország csatlakozott a
Berlin-Róma-tengelyhez és belépett a II. világháborúba. 1943-ban
a nyugati hatalmakkal való kapcsolatfelvételt a szovjetellenes háborús
erőfeszítések kísérték.
A román-szovjet fegyverszünet megkötése után elszánta magát a háborúból való
kiugrásra, és 1944. október 11-én megbízottai Moszkvában aláírták az előzetes
fegyverszüneti egyezményt. Az október 15-én bejelentett fordulatot azonban
rosszul készítették elő, így a német segítséggel végrehajtott nyilas puccs után
Horthyt Németországba szállították, ahol amerikai fogságba került. A nürnbergi
perben tanúként hallgatták ki, majd a jugoszláv kormány kikérte, de kiadását az
Egyesült Államok megtagadta. Portugáliában halt meg.
|
