Néhány szót magunkról...


Az elsö bemutatkozás 1998
Márta a nevem, 15éve élek Svédországban Valamikor 1983-ban a kalandozások korában tévedtünk el errefelé hogy új hazát keressünk és találjunk. Mert igazán új hazát találtun itt ebben a stockholmi kis külvárosban amit Kungsängennek hivnak. Foglalkozásom müszaki rajzoló volt Magyarországon és itt is ezzel foglalkozom csak mamár számitógépes nivón.Unalmas óráimat akvarell festegetéssel töltöm, vagy a számitógépnel ülök. A fiam Tamás 6 éves volt amikor ide költöztünk és mint minden gyerek pillanatok alatt megtanulta a nyelvet. A gimnázium után egy ideig Krétán dolgozott majd a stockholmi repülötéren helyezkedett el mint repülötéri maneger. "Kiskutyánk" Peppi egy félvér labrador és valamilyen, talán dalmatiner keverék. Lassan 12 éves az öregfiú. Mint már tudod Kungsängenben lakunk. Ez a kis külváros, Stockholmtól 30 km-re fekszik. Hévvel járunk be a városba, esetleg kocsival ha rövidebb idöt igénylö elfoglaltságunk van. Egyébként nem érdemes mert a parkolás igen nehézkes és drága Stockholmban. Kungsängen a Mälaren tó partján, Upplands-Bro kerületben fekszik ami az egyik legrégebbi vikingkori település. Kb 20 000 lakosa van. Nevezetessége az 1200-ból származó templom,valamint a környezetében található több runsten, és kastély



Thomas                       London 2005 mars


Négy év mulva 2002

Ma amikor felújitom a honlapomat be kell számolnom hogy milyen változások történtek -98 óta. Tamás fiam otthagyta a Malévet és beiratkozott az egyetemre. Bölcsész hallgató lett. A második évfolyamot kezdte az összel. Saját kis lakásában Hässelby-ben él. Kiskutyánk Peppi két éve meghalt, ma is hiányolom. A festegetést felváltottam kertészkedésre az újonan szerzett kis tanyámon a Hjälmaren tó partján. Jómagam Södertälje-be költöztem. Södertälje Stockholmtól délre fekszik éppen ellenkezö irányban mint Kungsängen. 75km van a két helység között
Södertälje



Szavazz a honlapomra

A tanyám 2002


….és ma 2006 küszöbén
Ismét eltelt néhány év és bizony sok változás történ az utóbbi három évben is Södertäljei tartózkodásom nem volt túl hosszú csak két évet tartott.2003 ban ismét költözködtem mostpedig Stockholmtó északra Danderydbe. Danderyd gazdag kerület, föleg családi házak villák vannak errefelé és néhány BR lakás (ez kb a szövetkezeti lakásnak felel meg) amibe most jómagam is lakom.Danderyd csak 14km re van Stockholm centrumtól A tanyámat eladtam mert nagyon messze volt a jelenlegi lakásomtól. 160km oda 160 vissza Sokallotam kicsit a hétvégi kirándulásokat. Fiam Tamás az utolsó félévet járja az egyetemen azóta is Hässelbyben lakik a barátnöjével.

Edsviken




Ha akarsz csodálatos képeket látni Stockholmról



Index Mat & Matställe Skanzen i Ungern Lucia Tygmärke
E-pos Badorter Visste du att... Svéd ételek Magunkról
Gästbok Folktraditioner Se dig om ... Honnan jön a télapó A run irás
Kattsidan Ungersk konst OM oss... A jéghotel A vikingek